fbpx

Kétmillió alkalommal nézték meg az adózók az szja-bevallási tervezetüket

A közleményben jelezték, hogy a bevallási tervezetet módosítás nélkül elfogadók száma 10 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest. Idén 812 ezren változtatás nélkül, 385 ezren pedig némi módosítással már jóváhagyták a dokumentumot. A NAV által készített, személyre szabott dokumentumot a NAV e-szja-portálján KAÜ-azonosítás – ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás – után lehet elérni.
A NAV tájékoztatott arról, hogy több mint 280 ezer adózó a napokban kapta kézhez a tervezetet postán.
Szja-bevallási tervezetet azoknak kell kiegészíteniük, akiknek olyan jövedelmük volt tavaly, amiről a NAV nem, vagy csak részben rendelkezik adattal. Ilyen az őstermelői jövedelem vagy például a lakáskiadásból, a lakás eladásából származó jövedelem. Ugyancsak ki kell egészíteniük a tervezetüket az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak is.
A bevallási határidő május 20-a, addig még bárkinek lehetősége van arra, hogy benyújtsa bevallását, és rendelkezzen adója 1+1 százalékáról – emlékeztettek. Eddig csaknem 661 ezer rendelkező nyilatkozatot küldtek be az e-szja-felületen. Akinek kérdése van a témában, a NAV Infóvonalán kérhet tájékoztatást, de az adóhivatal YouTube-csatornáján elérhető videók is segíthetnek az eligazodásban – olvasható a közleményben.
(MTI)
The post Kétmillió alkalommal nézték meg az adózók az szja-bevallási tervezetüket appeared first on Adó Online.