Hírek

Releváns jogszabályok:
– 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról
– 2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről

Az Áfa tv. 185. § (1) bekezdés szerint abban az esetben, ha a 184. § szerint bevallott adó megfizetési kötelezettséget eredményez, az adófizetésre kötelezett az adót legkésőbb az Art. -ban meghatározott esedékességig fizeti meg az állami adóhatóságnak. ​ ​Ugyanezen § (2) bekezdése szerint a határozattal megállapított adót az adófizetésre kötelezett legkésőbb a határozatba foglalt esedékességig fizeti meg.
Amennyiben az Áfa tv. 184. §-a szerint bevallott adó adófizetési kötelezettséget eredményez, akkor annak az Art. 2. sz. mellékletének I. rész. 2/a. pontjában foglaltak szerint köteles eleget tenni az adóalany.
Az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett adóalany az általános forgalmi adó nettó, elszámolandó összegéről havi adóbevallásra kötelezett esetében a tárgyhót követő hó 20. napjáig, a negyedéves adóbevallásra kötelezett esetében a negyedévet követő hó 20. napjáig, és ha éves adóbevallásra kötelezett, akkor az adóévet követő év február 25-éig köteles megfizetni.
Amennyiben az adóalany visszaigénylésre jogosult, akkor a részére visszajáró adóösszeget is ezen időponttól igényelheti vissza. Ha az adó megfizetését nem az adófizetésre kötelezett állapítja meg önadózással, hanem valamely hatóság (pl. állami adó- és, vámhatóság) kivetéssel, akkor a fizetendő adó összegét határozattal közli az adó megfizetésére kötelezettel. Ilyenkor a megfizetés határideje a határozatban kerül közlésre.
Az Áfa tv. 186. § (1) bekezdése szerint az 153/A. § (1) bekezdése szerint megállapított negatív előjelű különbözet összege legkorábban az Art. -ban meghatározott esedékességtől kezdődően igényelhető vissza, ha ​ ​
a) azt a 184. § szerinti bevallás benyújtásával egyidejűleg a belföldön nyilvántartásba vett adóalany az állami adóhatóságtól kérelmezi; továbbá
b) az abszolút értékben kifejezve eléri vagy meghaladja:
ba) havi bevallásra kötelezett esetében az 1 000 000 forintot,
bb) negyedéves bevallásra kötelezett esetében a 250 000 forintot,
bc) éves bevallásra kötelezett esetében az 50 000 forintot.
(2)–(4)
(5) Abban az esetben, ha az (1) bekezdés b) pontja csak több, egymást követő bevallási időszakban bevallott különbözet előjelhelyes göngyölítésével teljesül, a belföldön nyilvántartásba vett adóalany legkorábban akkor kérelmezheti az (1) bekezdés a) pontja szerint az érintett bevallási időszakok között előjelhelyesen göngyölített különbözet visszaigénylését, amikor annak abszolút értékben kifejezett összege az adott bevallási időszakban eléri vagy meghaladja az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott összeget.
(6) Megszűnés esetében, ha az
a) jogutódlással történik, és a jogelőd záróbevallásában bevallott összegre nem teljesül az (1) bekezdés b) pontja, a záróbevallásban bevallott összeggel való rendelkezés joga a jogutódra, illetőleg – több jogutód esetében – a felek által kijelölt jogutódra száll át, aki (amely) azt a rá vonatkozó rendelkezések szerint gyakorolhatja;
b) jogutód nélkül történik, a belföldön nyilvántartásba vett adóalany a különbözet visszaigénylését akkor is kérelmezheti, ha a záróbevallásában bevallott összegre nem teljesül az (1) bekezdés b) pontja.
(7)  Ha az adóalany megszűnésekor vagy annak közvetlen következményeként a jogutód belföldön nyilvántartásba nem vett adóalany, a (6) bekezdés alkalmazásában úgy kell tekinteni, hogy az adóalany jogutód nélkül szűnt meg.
A törvény e helyen rögzíti azokat a feltételeket, amelyek teljesítése esetén az adóalany a fizetendő áfa és a levonható input áfa negatív különbözeteként adódó adóösszeget visszaigényelheti.
A törvény értelmében a visszaigénylés kérelemre történhet, a visszaigénylési jog megnyílása pedig az egyes adómegállapítási időszakokban realizált negatív adókülönbözetnek – az adóalanyok bevallás-gyakorisága alapján differenciált módon meghatározott – nagyságától függ. A ténylegesen kiutalható adó összegét ugyanakkor csökkenti a meg nem fizetett beszerzésekre jutó áfa összege, amelyet az adóalany a soron következő időszak fizetendő áfájának összegét csökkentő tételként vehet figyelembe. E megfizetettségi feltételt azonban kizárólag csak az adó áthárításával járó ügyletekre kell alkalmazni, a termék Közösségen belüli beszerzésére, a termékimportra, a fordított adózás alá eső ügyletekre, valamint az olyan szolgáltatásokra, ahol a szolgáltatás igénybevevője az adófizetésre kötelezett, nem.
A fő szabálytól eltérően olyan esetekben is lehetőség nyílhat a tárgyidőszaki negatív adókülönbözet visszaigénylésére, ha annak összege a meghatározott értékhatárok alatt marad. Az adóalany e lehetőséggel akkor élhet, ha a tárgyidőszakot közvetlenül megelőző bevallási időszak(ok)ban is negatív áfa-különbözetet realizál, és ezek göngyölített összege a tárgyidőszakban éri el, vagy haladja meg a fő szabály szerint megállapított összeghatárokat.
A törvény speciális előírásokat tartalmaz az adóalanyok megszűnésének egyes eseteire is. Amennyiben jogutódlás nélküli megszűnés történik, akkor a megszűnő, záróbevallásában negatív adókülönbözetet bevalló adóalany ezt az összeget minden feltétel nélkül visszaigényelheti. Ezzel szemben, ha jogutódlással történő megszűnés esete áll fenn, a megszűnő adóalany a záróbevallásában szereplő negatív áfa-különbözetet kizárólag csak a fő szabályok szerinti feltételek teljesítése mellett igényelheti vissza. Ha ezeket a feltételeket nem teljesíti, úgy a negatív adókülönbözet feletti rendelkezési jog a jogutódra száll át (a jogutód lesz az, aki a különbözetet a visszaigénylésre vonatkozó feltételek teljesítése mellett visszaigényelheti, vagy a soron következő adó-megállapítási időszakában fizetendő adót csökkentő tételként figyelembe veheti).
Jogeset
A fő tevékenységi köre szerint személygépjármű-kereskedelemmel foglalkozó adózó a vizsgált időszakban forgalomba helyezett és tesztautóként használt 3 autót, amelyeknek a beszerzése során felszámított áfát bevallásában levonta. A tesztautókat a következő két negyedévben értékesítette, az értékesítések kapcsán a fizetendő áfát bevallotta. Az elsőfokú adóhatóság jogosulatlan visszaigénylésnek minősülő adókülönbözetet állapított meg, amely után adóbírságot szabott ki.
A tesztautókkal kapcsolatos megállapítása szerint az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 124. § (1) bekezdés d) pontja kizárja a személygépkocsit terhelő előzetesen felszámított adó levonását, amely alól kivételt képez az Áfa tv. 125. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt előírás, vagyis, ha a termék igazoltan továbbértékesítési célt szolgált. A jelen esetben azonban nem teljesült a továbbértékesítési cél. Adózó ezért az autók beszerzési árának áfatartalmát a beszerzésük során nem vonhatta volna le. Rámutatott, hogy a továbbértékesítési cél kizárja a saját célú használatot vagy az egyéb módon történő hasznosítást, és a tesztautókat adózó – ha ideiglenesen is, de – egyéb módon hasznosította: azok rendeltetésüknél fogva kifejezetten kipróbálási, demonstrációs célt szolgáltak, és ez értékesítés támogatási és marketing célú használatot jelent. Az elsőfokú adóhatóság ezért az autók beszerzése során levont áfát a tesztautóként történő forgalomba helyezés időpontjára fizetendő áfaként állapította meg adózó terhére. Adózó fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével adózó keresetét elutasította. Indokolása szerint a tesztautókkal kapcsolatban az eldöntendő kérdés az volt, hogy a tesztautóként történő használat – ami kétségtelenül megvalósult – saját használatnak, egyéb módon történő hasznosításnak minősült-e. Az Áfa tv. 259. § 22. pont a) alpontban foglalt konjunktív feltételek közül ezért nem volt jelentősége – a felek által nem vitatott – értékesítéskori magasabb értéknek, ahogy annak sem, hogy a gépkocsik új autónak minősültek. Az tekinthető saját használatnak, hogy adózó bár ideiglenesen, de más célra (tesztvezetésre) használta az autókat. E körben felhívta a Kúria Kfv.I.35.249/2021/6. számú és Kfv.V.35.785/2014/5. számú eseti döntéseit, megállapítva, hogy az adóhatóság jogszerű döntést hozott az előzetesen felszámított adó levonásának elutasításával, és így adózó a forgalomba helyezés időpontjában köteles ezt az összeget fizetendő adóként figyelembe venni.
Adózó felülvizsgálati kérelmét a Kúria nem tartotta alaposnak. A perbeli esetben adózó a jogerős ítéletet a tesztautók kapcsán tett megállapítás anyagi jogi megfelelősége okán támadta. A tesztautókkal – vagy adózó által használt kifejezés szerint a bemutatóautókkal – kapcsolatos megállapítás tekintetében a továbbértékesítési cél köznapi értelemben vett fogalmát alapul véve első olvasatra a adózó álláspontját látszik alátámasztani az, hogy az általa az importőr előírása alapján tartott bemutatóautók igénybevétele az értékesítést támogatja. Az Áfa tv. 125. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt továbbértékesítési célt azonban a jogalkotó az adójogi minősítés érdekében definiálta az értelmező rendelkezések körében. Két elhatárolást tett, az egyik feltétel a termék értékesítéskori és szerzéskori értékének összevetésén alapul, a másik feltétel szerint pedig akkor merül fel az Áfa tv. alkalmazásában továbbértékesítési cél, ha nem történik meg a termék saját használata vagy egyéb módon történő hasznosítása. A logikai értelmezés arra enged következtetni, hogy az elhatárolást az adja, hogy az autó használata vagy közvetlenül az adott vagyontárgy értékesítéséhez kapcsolódik, vagy az autót, bemutatóautót az egész vállalkozás érdekében működtetik, tehát nemcsak a konkrét vevők próbálják ki, hanem általánosan hasznosítják, használják az egész vállalkozást szolgálva, az értékesítési tevékenység elősegítése érdekében. Az elsőfokú bíróság helytállóan mutatott rá, hogy egyrészt arról kellett dönteni, hogy a perbeli esetben a tesztautóként történő használat megfeleltethető-e a saját használatnak vagy az egyéb módon történő használatnak. A Kúria hozzátette, hogy a saját használat, egyéb módon történő hasznosítás nem állapítható meg, ha az autó közvetlenül továbbértékesítésre szolgál. Amennyiben nem közvetlenül szolgálja a továbbértékesítést a bemutatóautó, akkor a gépkocsi vállalkozás érdekében való működtetése az egyéb módon történő hasznosításnak felel meg, és adózó nem jogosult az Áfa tv. 125. § (1) bekezdés a) pontja szerint az előzetesen felszámított adó levonására.
Adózó által hivatkozott körülményeknek, így annak, hogy az importőr előírása alapján kötelező bemutatóautókat tartania, azok az értékesítés részét képezik, új közlekedési eszközök, nem volt jelentőségük, mert az adójogi minősítés során a törvényi kritériumoknak, a közvetlen tovább értékesítésnek van szerepe, amely a jelen esetben nem valósult meg. A Kúria Kfv.I.35.249/2010/6. számú döntése ugyan nem azonos, hanem hasonló tényálláson alapult, különbség, hogy abban az ügyben a tesztautók mindaddig kizárólag tesztvezetésre voltak használhatók, amíg azok értékesítéséről az ügyvezetők nem döntöttek. Ezen eseti döntés elvi alapját a Kúria jelen tanácsa irányadónak tekintette a perbeli esetben is. E döntésben a Kúria kimondta, hogy a szabályozás „kizárja az olyan beszerzést, illetve értékesítést, amellyel összefüggésben saját célú használat vagy hasznosítás valósul meg […], abban az esetben sem engedi megállapítani a továbbértékesítési célt, ha az elsődleges továbbértékesítési cél mellett másodlagosan vagy mellékesen valósul meg saját célú használat vagy hasznosítás”. Mindebből következően adózó felülvizsgálati kérelmének a tesztautókkal (bemutatóautókkal) kapcsolatos ítéleti megállapítást támadó része alaptalan volt. A személygépkocsit terhelő előzetesen felszámított áfa akkor vonható le, ha az autó igazoltan továbbértékesítési célt szolgál, amely akkor állapítható meg, ha saját használat vagy egyéb módon való hasznosítás nélküli értékesítése történik. Ha az autókereskedésben lévő autó nem az adott értékesítés vevőit szolgálja, hanem tesztautóként vagy bemutatóautóként az egész vállalkozás érdekében hasznosítják, akkor a közvetlen továbbértékesítési cél nem állapítható meg és az áfa nem vonható le. Mindezek alapján a Kúria az elsőfokú bíróság érdemben jogszerű ítéletét hatályában fenntartotta. (Kúria Kfv.V.35.217/2023/6.)