Megvannak a NAV új vezetői: Tamásné Czinege Csilla és Czöndör Szabolcs személyében
„A NAV korábbi elnökének a megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el. Alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban. Kinevezése után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke Tamásné Czinege Csilla lesz, aki a kormányváltás óta már gyakorolta az elnöki jogkört. A NAV adószakmai elnökhelyettesének pedig Czöndör Szabolcsot javaslom” – jelentette be közösségi oldalán Kármán András.
„Tamásné Czinege Csilla közgazdász, adótanácsadó, könyvvizsgáló. Több évtizedes szakmai tapasztalatot szerzett az adóigazgatás, az adóellenőrzés és az adózás szervezetirányításának területén. Szakmai vezetésével valósult meg az adminisztrációs terheket jelentősen csökkentő, előre kitöltött bevallások rendszere. Vezetői munkája középpontjában az ügyfélközpontú, digitális és adatvezérelt adóhatósági működés, a gazdaság fehérítését szolgáló intézkedések, valamint a szervezeti és működési innovációk megvalósítása áll” – fogalmazott Kármán András.
Célja egy olyan adóhivatal, amely a jogkövető adózók számára egyszerű és kiszámítható ügyintézést biztosít, miközben hatékonyan védi a költségvetési érdekeket és a tisztességes gazdasági versenyt – írta bejegyzésében a miniszter. Hozzátette: „Czöndör Szabolcs pályája több mint két évtizede kötődik a magyar adóigazgatáshoz. Az APEH-nél és NAV-nál szerzett kiterjedt tapasztalatait a PwC-nél gazdagította adótanácsadóként. A NAV Adószakmai Innovációs Főosztályának vezetőjeként az áfadigitalizáció, az e-számlázás és annak európai standardnak való megfeleltetése áll a munkája középpontjában. Számos szakmai cikk szerzője, előadóként aktívan vesz részt az adódigitalizáció edukációjában itthon és külföldön is” – írta a miniszter.
A TELJES cikk IDE kattintva érhető el.
Forrás: Index.hu