Hírek

Trump a vámok bejelentésekor azt mondta, hogy ez az amerikai történelem egyik legfontosabb napja. És bár az USA 45. és 47. elnöke sokszor esik túlzásokba saját zsenialitását és nagyságát illetően, jelen esetben elég pontosan látja a helyzetet: 2025 április 2-ára jó eséllyel úgy emlékszik majd a történelem, mint a napra, amikor a globalizált gazdasági rendszer végleges átalakulása, az 1980-as évek óta kialakult globalizáció vége formálisan is elkezdődött.
Ebben az átalakulásban, vagy inkább erőszakos átalakításban viszont a vámok bevezetése valószínűleg még csak az első lépés, nem cél, hanem eszköz, egy asztalra kitett fegyver, amit tárgyalás követ. Donald Trump tanácsadói szerint ugyanis az amerikai gazdaság igazi baja nem az importtal, hanem a dollár árfolyamával és globális szerepével van. Ezt pedig úgy lehet korrigálni, ha az Egyesült Államok erővel átszabja a globális kereskedelem szabályait. Így könnyen lehet, hogy a gazdaságtörténetben a Bretton Woods-i megállapodáshoz vagy a Plaza egyezményhez hamarosan csatlakozhat egy Mar-a-Lago-i paktum.
De mi Trumpék baja a dollár árfolyamával, miért vannak annyira ráfeszülve az amerikai külkereskedelmi deficitre, és el tudják-e érni egy új, de ugyanúgy Amerika-központú világrend kialakítását?
Így rombold szét a kereskedelmi rendszeredet!
2024 novemberében, abban a hónapban, amikor Donald Trumpot ismét megválasztották az Egyesült Államok elnökének, egy Stephen Miran nevű közgazdász publikált egy közel 40 oldalas esszét „Felhasználói kézikönyv a globális kereskedelmi rendszer átalakításához” címmel. Miran a Harvard egyetemen szerzett közgazdasági doktori címet, és Trump első kormányzásának végén egy ideig a pénzügyminisztérium tanácsadója is volt. Ekkor épp egy Hudson Bay Capital nevű befektetési vállalat stratégájaként dolgozott, írása így ekkor még legfeljebb a gazdasági elemzői körökben kelthetett feltűnést. Wall Street-i körök mellett viszont gondolataira Donald Trump és köre is felfigyelt, Miran pedig ennek köszönhetően idén márciusban frissíthette a LinkedIn-profilját: ő lett ugyanis az elnök gazdasági tanácsadói testületének elnöke, vagyis Donald Trump fő gazdasági tanácsadója.

Ezután már az egész világ elkezdte böngészni a 40 oldalas tanulmányt, hátha segít megérteni a rendszert Trump kaotikus vámpolitikai bejelentései mögött. Bár Miran azóta többször is elmondta, hogy írása nem a Trump-kormány hivatalos politikáját fedi, inkább egyfajta receptkönyv, amiből az elnök szabadon váltogathat, hogy mit is akar főzni, azért nagyjából ki lehet olvasni, hogy mi lesz a Trump-menü a következő években. Vagy ha végül az egész odakozmál, legalább ki lehet majd találni, hogy mit akartak főzni eredetileg.
De mit állít Miran? Cikke első mondatában rögtön felhozza Donald Trumpot, aki szerinte a globális kereskedelmi rendszer reformján dolgozik, hogy az amerikai ipart jobb helyzetbe hozza a világ többi országához képest. Miran szerint a kialakult, rossz amerikai pozíció, amelyben az Egyesült Államok sokkal több terméket vásárol külföldről, mint amit elad külföldre, a dollár árfolyamára vezethető vissza:
szerinte a dollár túlértékelt, túl drága, ezért az amerikai kereskedelmi mérleg nem tud egyensúlyi állapotba kerülni. Ezt kell valahogy helyre tenni.
És miért túlértékelt a dollár? Azért, mert a világ legnagyobb gazdaságának valutájaként mindenki – értsd, a világ minden jegybankja – dollárban, illetve dollárban denominált értékpapírokban, elsősorban amerikai államkötvényekben képez tartalékot, ami miatt folyamatosan nagy a kereslet a dollár iránt, felhajtva a dollár árát. Ez nyilván számos előnnyel jár az Egyesült Államok számára – például túlméretezett és méregdrága hadsereget tarthat fent, általánosságban pedig eladósodhat anélkül, hogy a devizája elkezdhetne vészesen elértéktelenedni. Mindennek a levét viszont az amerikai termelő és exportáló szektorok isszák meg, amelyek a túlértékelt dollár miatt nem versenyképesek. És miközben az amerikai pénzügyi szektor virágzik – hála a dollár globális szerepének –, az amerikai ipar az elmúlt évtizedekben leépült, ami valós társadalmi katasztrófákhoz vezetett az iparvidékeken.
Miran szerint viszont az olcsóbb dollárral meg lehetne fordítani a folyamatot, hiszen drágább lenne importálni dolgokat, az amerikai export viszont versenyképesebb lenne. Az ipar így újra felvirágozhatna, hiszen otthon többet érne az, amennyiért a külpiacokon eladják a termékeiket.
Az olcsó dollárhoz Miran szerint egy több lépéses folyamat vezet, ami vámok bevezetésével kezdődik – ahogy történt a héten a Fehér Ház kertjében – és egy megállapodással, ahogy ő elnevezte, „Mar-a-Lago egyezménnyel” végződhet, ahol a világ országai megállapodnak az új világrendről és a gyengébb dollárról. A hasonló egyezmények nem példa nélküliek, 1985-ben például a New York-i Plaza hotelben az amerikai, francia, brit, nyugat-német és japán kormány képviselői megállapodtak, hogy lépéseket tesznek a dollár leértékelésére. A Plaza-egyezményként ismert megállapodásba viszont minden fél önként és dalolva belement. Miran viszont belátja, hogy ez most nem működne, hiszen senkinek nem áll érdekében.
Itt jönnek a képbe a vámok: Trump és kormánya a hatalmas büntetővámokat, valamint a világ legnagyobb hadseregét felhasználhatja arra, hogy tárgyalóasztalhoz kényszerítse a világ kormányait.
Hogy jön az egészhez a hadsereg? Miran szerint érdemes összekötni az Egyesült Államok katonai és gazdasági erejét, és a vámok mellett azzal is megfenyegetni a többi országot – már akikre ez érvényes –, hogy ha nem hajlandók azt csinálni, amit kell, akkor az USA kilöki őket a globális védelmi ernyőjéből. És ha már leültek, akkor külön-külön vagy együtt rá kell venni a világ országait, hogy a dollár gyengítése érdekében adják el a dollárban denominált értékpapírjaik egy részét, például az államkötvényeiket, ezzel gyengítve a dollárt a kívánt szintre.
Olyan ötletek is felmerültek, hogy az amerikai kötvényeket tartó országokat arra is kényszerítenék vagy buzdítanák, hogy azokat váltsák át 100 éves lejáratú, lényegében kamatmentes kötvényekre, bár egyes szakértők szerint ez technikai értelemben az USA fizetésképtelenségét jelentené, ezért nem olyan jó ötlet. És az is felmerült, hogy az amerikai kormány amolyan számlavezetési díjat vethetne ki azokra a külföldiekre, akiknek amerikai államkötvényük van, ezzel elvenni a kedvüket a dollár erősítésétől.
Hogy Trump és gazdasági miniszterei, Scott Bessent pénzügyminiszter és Howard Ludnick kereskedelmi miniszter mennyire akarják követni a Miran-féle receptkönyvet, azt nem tudni, de az látszik, hogy az első lépéseket már megtették. Eltérések lehetnek a tervben, mert Miran egyfajta multilaterális nemzetközi tárgyalásként képzelte el a Mar-a-Lago-egyezményt, de tudjuk, hogy Donald Trump kifejezetten gyűlöli a multilaterális intézményeket és tárgyalásokat, úgyhogy várhatóan inkább egyenként próbálna majd egy „jó dealt” kivasalni minden fontosabb országból.
Hogy ez mennyire sikerülhet, egyáltalán működhet-e Trumpék terve az ország újraiparosításáról, és hogyan nézhet ki mindezek után a globális gazdaság, arra hamarosan részletesebben is kitérünk. Előbb azonban nézzük meg, milyen problémák és dilemmák állnak a Trump-kormányzat helyzetértékelése mögött.

Nincs visszaút?
Kérdés azonban, hogy vissza lehet-e térni abba a világba, amiben az Egyesült Államok a világ ipari központja, ahol az amerikai termelők versenyképesek, és ahol mindezek mellett Amerika meg tudja őrizni gazdasági és katonai hegemóniáját.
Gerőcs Tamás szociológus-közgazdász, a New York állambeli Binghamtoni egyetem munkatársa szerint aligha, hiszen a világgazdaság már nagyon máshogy működik, mint az 1950-es és 60-as években. A most bevezetett vámok részeredményeket hozhatnak, pár amerikai autóipari cég beszállítója például Kanadából visszahozhat pár üzemet Detroit mellé az autóimportra kivetett 25 százalékos vámok miatt, amit Trump hatalmas győzelemként ünnepelhet majd.
A vámok viszont alapvetően az országok saját piacának védelmére szolgálnak, az amerikai piac pedig, bár elég nagy, annyira azért nem az, hogy fontos iparágak nyereségesen tudjanak megélni önmagában belőle.
Az Egyesült Államokban cégei pedig bár piacot nyerhetnek otthon az ázsiai és európai termékek kizárásával, Ázsiában és Európában viszont piacot veszthetnek így, összességében tehát még rosszul is jöhetnek ki a nagy piacvédelemből. Ráadásul a 21. századi ipari termelés annyira a nemzetközi ellátási láncokra épít, hogy lényegében nincs is olyan, hogy amerikai ipar: minden amerikai autó, gép, egyéb termék rengeteg külföldről importált alkatrészre, nyersanyagra, stb. épül.
Azt pedig, hogy az amerikai ipar a védővámoknak és az adott esetben erőszakkal gyengített dollárnak hála versenyképes legyen globálisan, korlátozza, hogy nincsenek már igazán meghódítható piacok. Mint Gerőcs a Telexnek elmondta, a 20. század közepén a nemzetközi kereskedelem pozitív összegű játék volt, a fejlett amerikai termékeknek hatalmas felvevőpiaca volt az egész világon. Mára viszont akkora túltermelés van sok termékből, hogy a cégek és országok már csak akkor nyerhetnek új piacokat, ha valaki kiszorul onnan. Ezt nyilván Donald Trump is érti, legalábbis a vámokat bejelentő beszédében azt mondta, hogy kormánya „felfeszíti” (pry open) majd a külpiacokat az amerikai ipar számára. De mivel olyan országok piacait akarja majd felfeszíteni, amely országok már most is az exportvezérelt, úgymond „merkantilista” gazdasági modellben működnek, és a saját termékeikkel próbálják elárasztani a piacokat, mint Kína vagy az EU, kérdéses, hogy ezek az országok mennyire hagyják majd magukat feszegetni.
Gerőcs Tamás szerint az a fajta 21. századi merkantilizmus, ami Németországra vagy Kínára jellemző, és az a fajta hegemón, pénzügyi piacokra épülő domináns gazdasági modell, amiben az Egyesült Államok működik, nem összeegyeztethető egymással.
Donald Trumpnak tehát választania kell, hogy hegemón vagy merkantilista akar lenni.
Pedig minden jel szerint Trump és csapata mindkettőt akarja. Yanis Varoufakis volt görög pénzügyminiszter nemrég megjelent cikkében azt írja, Trump úgy képzelheti el az ideális új világrendet, hogy a vámokkal kierőszakolt tárgyalások után a világ két részre szakad:

az egyik fele az amerikai védelmi ernyőért és alacsonyabb vámokért cserébe hajlandó elfogadni, hogy az ipara Amerikába költözik és hajlandó beengedni a piacára az amerikai exportot. Eközben alacsonyabb árfolyamon tartja, de továbbra is tartalékvalutaként használja a dollárt, a saját valutáját pedig hagyja erősödni, ezzel gazdasági és biztonságpolitikai értelemben is alávetve magát az amerikai dominanciának (ilyen lehet többek között Európa, Latin-Amerika, Japán és Dél-Korea).
A másik fele pedig, az amerikai ernyőn kívül működik, miközben vastag csekkeket állít ki az amerikai kormánynak vámok formájában (ilyen lehet Kína és Oroszország).

Egyelőre viszont nem úgy látszik, mintha a behódolásra szánt szereplők ilyen szándékot mutatnának. Az amerikai lépésekre az Európai Unió és Kína is vámemelésekkel válaszolt, így pörgetve tovább a vámháborút. Persze könnyen lehet, hogy Trump kivárásra játszik, megvárja, míg mindenkinek fájnak a vámok, és akkor húzza ki a széket a tárgyalóasztal mellett. Azt viszont mindenki érzi, hogy mennyire nem barátságos alap ez a tárgyalásra. Egy, a Guardian-nek nyilatkozó, meg nem nevezett EU-tisztviselő azzal a hasonlattal élt, hogy olyan ez, mintha valaki egy büdös halat tenne az asztalra, majd tárgyalásra hívna, hogy lekerüljön a hal az asztalról, a legjobb eredmény pedig az lehet, hogy ugyanúgy nincs büdös hal az asztalon, mint a folyamat elején. „Ez nem túl produktív tárgyalási folyamat” – tette hozzá.
Gerőcs Tamás úgy látja, Trump vámháborúja az amerikai hegemónia új alapokra helyezése helyett gyorsítja, radikalizálja azt a folyamatot, ami már el is indult: a világgazdaság blokkosodását.
Bár elképzelhető, hogy egyes országok, például az EU, Nagy-Britannia és némelyik latin-amerikai állam végül hajlandó lesz asztalhoz ülni és együttműködőnek mutatkozni Trumppal, közben valószínűleg elkezdenek majd új tartalékvaluta, új kereskedelmi hálózatok, új hadiipari ellátási láncok és új partnerek után nézni. Ez persze részben azzal is jár, amit Trump és csapata akar: gyengülhet a dollár, ahogy a világ országai leépítik a kitettségeiket. De egyben azt is jelenti, hogy az USA elveszíti hegemón pozícióját a világban és azt egy új, multipoláris világrend váltja fel, blokkokba szerveződve valutaövezetek, biztonságpolitikai tömbök és kereskedelmi partnerségek szerint. Ebben a világban a mainál nagyobb szerepet kaphat Kína, bár az kérdés, hogy hajlandó lenne-e vállalni egy új hegemón szerepét.
Magyar oldalról figyelemreméltó jelenség az, hogy az Orbán-kormány tagjai évek óta gyakran beszélnek a blokkosodásról és a világrendszer átalakulásáról. Viszont érdekes módon ők annak ellenére, hogy Magyarország egy kicsi és szélsőségesen exportvezérelt, a nyugati gazdasági és szövetségi rendszerbe mélyen integrált ország, jó esélyként láttatják a fennálló rendszer széthullását, a „gazdasági semlegesség” nevében szeretnék meglovagolni azt. Hogy ez miért hordoz komoly kockázatot az ország számára, arról legutóbb itt írtunk.

Teljes cikk és forrás: Telex.hu