fbpx

Munkáltatói, kifizetői feladatok a magánszemélyek szja-bevallási kötelezettségével összefüggésben

Kontroll-adatszolgáltatások
2.1. A kontroll-adatszolgáltatások célja, szerepe
Az előzőekben néhány kontroll-adatszolgáltatásról már esett szó. De mi is a jelentősége ezeknek az adatszolgáltatásoknak?
A kontroll-adatszolgáltatások elsődleges célja eredetileg a magánszemélyek adóbevallási kötelezettség teljesítésének ellenőrzése volt, valamint egyes adatszolgáltatások adatai bizonyos OECD jövedelemkategóriák vonatkozásában nemzetközi információcsere keretében, az együttműködésben résztvevő tagállamok felé átadásra kerülnek. Az elsőként a 2016. adóévre bevezetett adóbevallási tervezetek összeállítása óta azonban más területen kaptak főszerepet a kontroll-adatszolgáltatások, hiszen a havi járulékbevallásokon túl ezeknek az adatszolgáltatásoknak egy része képezi a magánszemélyek adóbevallási tervezeteinek alapját.
A járulékbevallások és kontroll-adatszolgáltatások adatai alapján épülnek be a tervezetbe – többek között – az Szja tv. hatálya alá tartozó egyes összevontan és külön adózó jövedelmek és azok adója, az Ekho tv. hatálya alá tartozó jövedelem és adója, valamint a munkáltatók, kifizetők által közölt kedvezményre vonatkozó adatok is. Emiatt kiemelten fontos, hogy a járulékbevallások és kontroll-adatszolgáltatások határidőben beérkezzenek az adóhatósághoz és helyes adattartalmúak legyenek.
2.2. A kontroll-adatszolgáltatások köre, változásai
A jelenleg a NAV-hoz benyújtandó kontroll-adatszolgáltatások közül 20 féle adatszolgáltatás adata épül be az adóbevallási tervezetekbe. Az adatszolgáltatói kört önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak, pénzintézetek, nyugdíj-előtakarékossági számlák vezetői, biztosítók, befektetési szolgáltatók, letétkezelők, Munkavállalói Résztulajdonosi Program (a továbbiakban: MRP) szervezetek, egészségügyi intézmények, szakorvosok, háziorvosok, önkormányzati hivatalok, egyéb állami szervek és további kifizetők teszik ki.
Az adóbevallási tervezetbe beépülő korábbi 18 fajta adatszolgáltatáshoz képest két új kontroll-bizonylattal bővült a személyijövedelemadó-bevallás szempontjából releváns adatszolgáltatások köre. Az egyik az 1.1.4. pontban már említett KVILL jelű, a kifizető által a magánszemély részére juttatott villamos energia értékesítéséből származó bevételről szóló adatszolgáltatás, a másik pedig a MÁK és a Honvédelmi Minisztérium mint családtámogatási kifizetőhely által benyújtandó – a veszélyhelyzetre tekintettel, a nemzetgazdaság stabilitásának fenntartása érdekében a személyijövedelemadó-bevallási tervezet összeállításához és a hatékony ellenőrzéshez szükséges adatokról szóló 470/2021. (VIII. 6) Korm. rendelet (a továbbiakban: 470/2021. Korm. rendelet) 2. §-a szerinti – adatszolgáltatás.
Szintén a 470/2021. Korm. rendelet alapján a NAV megkeresésére, 8 napon belül adatot kell szolgáltatnia
– a Magyar Országos Közjegyzői Kamarának az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába élettársként bejegyzett magánszemélyek természetes személyazonosító adatairól, az élettársi kapcsolat fennállásáról, annak kezdő időpontjáról, illetve megszűnése időpontjáról;
– az Országos Kórházi Főigazgatóságnak a várandósság tényéről, valamint, ha az rendelkezésre áll, a várandósság 91. napjának betöltéséről;
– az elektronikus anyakönyvi nyilvántartást működtető szervnek az elektronikus anyakönyv házassággal összefüggésben nyilvántartott adatai közül a házastársak természetes személyazonosító adatairól, a házasságkötés időpontjáról, a házasság megszűnésének, felbontásának vagy érvénytelenné nyilvánításának tényéről és időpontjáról.
Újdonság, hogy az idei évben elkezdődött egy, a kontroll-adatszolgáltatások egyszerűsítésére irányuló reform, amelynek első lépéseként megvalósult néhány, az adóbevallási tervezetekbe be nem épülő kontrollbizonylat évszám nélkülivé tétele. Így ezen adatszolgáltatásoknál nem lesz szükség arra, hogy minden évben letöltsük az aktuális évszám szerinti nyomtatványt, hiszen azok várhatóan csak abban az esetben fognak módosulni, ha jogszabályváltozás történik, vagy ha az adóhatóság kitöltést segítő céllal végez verzióváltást.
Elsőként a 2021. adóév vonatkozásában kitölthető évszám nélküli adatszolgáltatás lett
– a K36 jelű, az adóévben a magánszemély tulajdonába adott értékpapír adómentes természetbeni juttatás összegéről szóló MRP-szervezet által benyújtandó adatszolgáltatás;
– a K64 jelű, az álláskeresési ellátás folyósításának – jogosultságot kizáró kereső tevékenység miatti – megszüntetéséről az állami foglalkoztatási szerv adatszolgáltatása;
– a K79 jelű, az Szja tv. 7. számú melléklete szerinti külföldi személy részére kifizetett osztalékjövedelemről szóló kifizetői adatszolgáltatás;
– a K104 jelű, a nyugdíjat folyósító szerv által benyújtandó adatszolgáltatás az Európai Unió más tagállamában illetőséggel rendelkező személy részére kifizetett nyugellátás adóévi összegéről;
– a K105 jelű, az önkormányzati hivatal jegyzője által benyújtandó adatszolgáltatás az Európai Unió más tagállamában illetőséggel rendelkező személy termőföld haszonbérbe adásából származó jövedelméről; valamint
– a K108 jelű, a tagi részesedés bevonása következtében átadott részvényekről szóló MRP-szervezet által benyújtandó adatszolgáltatás.
A 2021. adóévet megelőző időszakra az esetlegesen pótlólag benyújtandó adatszolgáltatások az adott évhez tartozó évszámos bizonylaton teljesíthetők.
További változás a korábbi évekhez képest, hogy egyes 2021. adóévre vonatkozó kontroll-adatszolgáltatások benyújtási határideje módosult. Az adatszolgáltatási határidőkkel kapcsolatos tudnivalókat a következő pontban mutatjuk be.
2.3. A 2021. adóévre vonatkozó kontroll-adatszolgáltatások benyújtási határidői
Az igazolások kiadásával összefüggésben már felmerült, hogy egyes, 2021. adóévre teljesítendő adatszolgáltatások esetében az 560/2021. Korm. rendelet 8. §-a alapján a benyújtási határidő 2022-ben nem január 31-e, hanem 2022. január 20-a. Az előrehozott határidőre tekintettel ezek az adatszolgáltatások már 2021. december végétől elérhetőek a NAV honlapján. Fontos megemlíteni, hogy igazolásokkal összefüggő kontroll-adatszolgáltatások esetében az igazolások kiadásának határideje nem változott az adatszolgáltatási határidők módosulásával párhuzamban.
A többi kontroll-adatszolgáltatás tekintetében a teljesítési határidők nem módosultak, azonban a könnyebb áttekinthetőség kedvéért a benyújtási határidőket a következő táblázatban foglaltuk össze.

2022. január 20-áig benyújtandó kontroll-adatszolgáltatások

21K51
Az igazolást kiállító szerv adatszolgáltatása a súlyosan fogyatékos magánszemély részére 2021. évben kiállított, adókedvezményre jogosító igazolásokról

21K59
Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár 2021. évi adatszolgáltatása

21K71
A társas vállalkozás adatszolgáltatása a 2021. évben jegyzett tőkéjének felemelését, valamint az általa kibocsátott átváltoztatható kötvény átalakítását követően kibocsátott (megemelt névértékű) összes értékpapírról

21K72
A kifizető adatszolgáltatása a magánszemélyek részére 2021. évben értékpapírra vonatkozó jog révén juttatott vagyoni értékről

21K73
A kifizető adatszolgáltatása a magánszemélyek részére a 2021. évben kedvezményezett részesedéscsere révén juttatott értékpapírokról

21K75
Az önkormányzati hivatal adatszolgáltatása a lakásbérbeadás alapjául szolgáló szerződés, bérbeadó magánszemély által történő megszüntetéséről

21K83
A mezőgazdasági és vidékfejlesztési szerv adatszolgáltatása az általa a magánszemélynek kifizetett támogatásokról

21K84
A nyugdíj-előtakarékossági számla vezetőjének adatszolgáltatása

21K86
A kifizetőnek minősülő befektetési szolgáltató adatszolgáltatása a magánszemély részére a 2021. évben megvalósult ellenőrzött tőkepiaci ügyletről kiállított bizonylat tartalmáról

21K90
Befektetési szolgáltató adatszolgáltatása értékpapír átruházásáról

21K91
A kifizető adatszolgáltatása a magánszemély által átvállalt egyszerűsített közteherviselési kötelezettséggel összefüggésben a 2021. évben kifizetett összegről

21K92
A kifizető adatszolgáltatása a 2021. évben csereügyletből származó jövedelemről

21K95
A kifizető adatszolgáltatása a magánszemély kérelmére kiadott, kamatjövedelemmel kapcsolatos igazolásról

21K97
Adatszolgáltatás a tartós befektetésből származó 2021. évi jövedelemről

21K103
A biztosító adatszolgáltatása a nyugdíjbiztosítási nyilatkozathoz szükséges igazolás tartalmáról

21K109
Adatszolgáltatás a 2021. évben rokkantsági járadékban, illetve fogyatékossági támogatásban részesülő természetes személy adatairól és az ellátás folyósításának időszakáról

K36
Az MRP-szervezet adatszolgáltatása a magánszemély tulajdonába adott értékpapír adómentes természetbeni juttatás összegéről

K108
Az MRP-szervezet adatszolgáltatása a tagi részesedés bevonása következtében átadott részvényekről

KVILL
A kifizető adatszolgáltatása a magánszemély villamos energia értékesítéséből származó adóévi bevételéről

2022. január 31-éig benyújtandó kontroll-adatszolgáltatások

K64
Az állami foglalkoztatási szerv adatszolgáltatása az álláskeresési ellátás – jogosultságot kizáró kereső tevékenység miatti – megszüntetésekor

K79
A kifizető adatszolgáltatása az Szja tv. 7. számú melléklete szerinti külföldi személy részére kifizetett osztalékjövedelemről

K104
A nyugdíjat folyósító szerv adatszolgáltatása az Európai Unió más tagállamában illetőséggel rendelkező személy részére az adóévben kifizetett nyugellátás összegéről

2022. március 31-éig benyújtandó kontroll-adatszolgáltatás

21K102
Adatszolgáltatás a kisadózó vállalkozás részére az 2021. adóévben juttatott, 1 millió forintot meghaladó kifizetésről

2022. február 25. + 45 nap és 2022. március 20. + 45 nap határidővel benyújtandó kontroll-adatszolgáltatás

K105
Az önkormányzati hivatal jegyzőjének adatszolgáltatása az Európai Unió más tagállamában illetőséggel rendelkező személy termőföld haszonbérbeadásából származó jövedelméről

Folyamatos benyújtású kontroll-adatszolgáltatások

K55
A megszűnő MRP-szervezet adatszolgáltatása az adóévben a magánszemélynél a jövedelem megállapításakor a bevétel csökkentéseként elszámolt értékpapírok együttes értékéről – soron kívüli bevallással egyidejűleg, 30 napon belül

K56
Adatszolgáltatás a költségvetési támogatás igénybevételéhez felhasználható igazolás kiadásáról – az igazolás kiállítását követő hó 15. napjáig

K70
A letétkezelő (a programszervező) adatszolgáltatása és bejelentése az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program keretében a magánszemély javára egyedi letétként őrzött értékpapírokról, valamint a letétkezelő változásáról – a letéti őrzés kezdetét követő 15 napon belül

K100
Az adókedvezményre jogosító igazolást kiállító szerv adatszolgáltatása a tartósan álláskereső, a gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban részesülő magánszemély részére kiállított igazolásról – a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig

K111
A munkáltató adatszolgáltatása a védett korban elbocsátott köztisztviselők részére kiállított igazolásokról – igazolás kiállítás hónapját követő hónap 12. napjáig

Patlókné Murguly Éva írásában, amely az Adó szaklap 2022/3-as számában jelent meg, részletesen olvashat a magánszemélyek részére átadandó igazolásokról, valamint a nyilatkozatokkal összefüggő teendőkről is.
The post Munkáltatói, kifizetői feladatok a magánszemélyek szja-bevallási kötelezettségével összefüggésben appeared first on Adó Online.