Hírek

A cikksorozat első része itt olvasható.
Induló vállalkozások új adókedvezménye: nem minden programban fénylik!
Nagy fellelkesedés kísérte a startupoknak bevezetett, tavalyi évtől alkalmazható új ESOP adókedvezményt. Ennek kiindulási pontja szintén az ingyenesen vagy kedvezményes áron történő részesedésjuttatás adómentessé tétele, és így csak a részesedés nyereséges eladásakor kell adózniuk a dolgozóknak (15%-on). További örvendetes eleme, hogy munkavállalók mellett ügyvezetői juttatásra is kiterjed, továbbá kft-k üzletrészeire is vonatkozik, nem csupán részvényekre.
Ez az adómentesség csak induló vállalkozások esetén alkalmazható, azaz a dolgozókat foglalkoztató társaság legfeljebb 5 éve alakulhatott és még nem fizethetett osztalékot, továbbá mikro- vagy kisvállalkozásnak kell minősülnie. A szabályozás előír egy hároméves kötelező tartási időszakot is az adómentesség feltételeként – eleget téve annak a méltányolható adópolitikai elvárásnak, hogy a kedvező adózás csak a hosszútávú javadalmazási programokat illesse meg. További pozitív elemeként, az opciók gyakorlásával szerzett részesedéseknél beleszámíthat a tartási időszakba a részesedésszerzést megelőző „opciós időszak” is. Az adókedvezmény eredeti feltételei szerint ez a hároméves időszak csak az opciók gyakorolhatóvá válásától indult el. Ügyvédi irodánk kezdeményezését követően azonban a 2026 évi adójogszabály-módosítások részeként elfogadásra került egy olyan, 2024. január 1-jétől visszamenőleges hatállyal alkalmazandó szabály, amelynek eredményeként a hároméves tartási időszak számítása már az opció alapításától megindul.
Ez az adómentesség – az „induló vállalkozás” státusz-kritériumainak teljesülése esetén – hatékony adótervezési eszköz lehet két feltétellel: (i) ha nem tervezünk nemzetközi cégstruktúrát kialakítani, másrészt (ii) nem kell arra számítani, hogy az exitre esetleg három éven belül is sor kerülhet.
Miért problematikus az adókedvezmény nemzetközi cégstruktúra estén? A kérdésre vonatkozó választ kezdjük ott, hogy egyáltalán mit értünk nemzetközi cégstruktúra alatt, és miért lehet erre szükség? Egy ilyen cégstruktúra a legtöbb esetben azt jelenti, hogy a fejlesztéssel foglalkozó munkavállalókat egy magyar cég alkalmazza, de azt vagy eleve egy külföldi – leggyakrabban USA-ban vagy Angliában létrehozott –anyavállalat alapítja meg, vagy nemzetközi befektetők bevonásának előkészítéseként kerül az alapítók és a magyar cég közé egy ilyen külföldi társaság a tulajdonosi struktúrába iktatásra. Vagyis, az alapítók, korai befektetők tipikusan a külföldi társaságban tartanak tulajdonrészt, utóbbi pedig a magyar fejlesztőcég 100%-os tulajdonosa. Az indokoltsága pedig az ilyen struktúráknak elsősorban abban rejlik, hogy a nemzetközi befektetők szívesebben adnak tőkét egy olyan cégnek, ami a számukra is ismert és komfortos – amerikai, angol – társasági jogi környezetben működik, semmint egy számukra egzotikus országban működő cégnek. Persze, ha az alapítók, illetve a befektetők egy ilyen külföldi cégen keresztül tartanak részesedéseket egy magyar cégben, akkor jellemzően a szellemi alkotások és a főbb társasági funkciók is átkerülnek az anyavállalatba. A cégcsoport szintjén tehát nem a magyar cég fogja képviselni a magasabb értéket, hanem az anyavállalat.
Ha a fent leírt struktúra már kialakításra került azt megelőzően, hogy az ESOP bevezetésére sor kerülne, akkor általában már a külföldi anyavállalat részvényeire lehetne/praktikus ESOP-ot bevezetni, hiszen egy exit keretében annak részvényei kerülnek értékesítésre. Az induló vállalkozások új adókedvezményének külföldi részvényekre való alkalmazhatósága azonban jogi és gyakorlati problémákat egyaránt felvet. Nulladik, adójogi kérdés, hogy egy külföldi cég egyáltalán minősülhet-e induló vállalkozásnak. Álláspontunk szerint erősebb érvek szólnak amellett, hogy minősülhet, de ez nem teljesen egyértelmű a jogszabály alapján, amit érezhetően magyar cégekre gondolva szövegeztek meg. Egy külföldi cég továbbá tipikusan nem munkáltatója jogi értelemben a magyar leányvállalatban foglalkoztatott dolgozóknak, ezért az adókedvezménynek nem teljesülhet a fennálló munkaviszonyra vonatkozó kritériuma. Jogilag ugyan lehetséges lenne, hogy egy külföldi cég közvetlenül foglalkoztasson Magyarországon munkavállalókat, de ez startupok esetén egyéb adójogi megfontolásokból gyakorlatilag nem lehetséges – vagy legalábbis több problémát vet fel, mint amennyit az ESOP kapcsán megoldana. Ha pedig az ESOP – akár nemzetközi struktúrában, akár annak kialakítása előtt – a magyar cégben fennálló részvényekre, üzletrészekre kerülne bevezetésre (az induló vállalkozásokra vonatkozó adókedvezmény alkalmazásával), úgy a probléma vagy az exit során vagy a nemzetközi struktúra kialakításakor jelentkezne: exit során azért, mert nem a magyar cégben lévő részesedés lenne magas értékű, hanem az anyavállalaté; egy restrukturálás – azaz a magyar cégre bevezetett ESOP-nak anyavállalati részvényekre vonatkozó ESOP-ra vonatkozó lecserélése – esetén pedig azért, mert vagy azonnali adókötelezettséget, vagy egyszerűen csak az ESOP adókedvezményének elvesztését okozná és az egész ESOP-problémát kezdhetjük újra elölről megoldani.
[Érdekes további eleme az induló vállalkozások adókedvezményének, hogy az Szja törvény – a részesedések megszerzésének adómentessége mellett – külön az opciók megszerzésének adómentességét is kimondja startupok esetén. Mindez azért különös, mert az opciók megszerzését a hazai adógyakorlat eleve nem tekintette adóztatandónak. Ráadásul ez a kedvező értelmezés szélesebb körben érvényesül, nem csupán startupokra vonatkozóan. Az általános adójogi gyakorlat ugyanis csak az opciók gyakorlását (lehívását), azaz a részesedések tényleges megszerzését tekinti adókötelesnek (amennyiben a lehívási ár nem éri el a részesedés piaci értékét). Mindazonáltal úgy gondoljuk, hogy ennek az adómentességnek az explicit kimondása induló vállalkozások esetén inkább tekintendő egyfajta megerősítésként a szektor irányában, semmint a szélesebb körű korábbi gyakorlat szűkítésének.]
Új típusú, pragmatikus ESOP-megoldások
A fent ismertetett ESOP-konstrukciók közös alapvető célja, hogy a munkavállaló csak a részesedés értékesítésekor adózzon, és akkor is csak 15%-os szja-teher mellett. Ez a kedvező adózás viszont ritkán érhető el az adókockázatok, a bevezetési költségek és az üzleti/jogi komplexitás egyszerre észszerű szintjei mellett.
Ezekre a kihívásokra adnak hatékony válaszokat azok az új típusú, „pragmatikus” ESOP-modellek, amelyek alkalmazásával mérsékelten magasabb, 25% körüli adóteher árán rendkívül rugalmasan alakítható opciós programot vezethetünk be, anélkül hogy különösebb kompromisszumot kellene kötnünk a cégforma, tartási időszak, strukturális komplexitás vagy bevezetési költségek kapcsán. Ráadásul (i) ezeknél a modelleknél nem érvényesülnek az induló vállalkozásokra vonatkozó kötöttségek, illetve (ii) azok rugalmasan alakíthatók akár egy nemzetközi cégstruktúrához is.
Mindez úgy biztosítható, ha az ESOP keretében nem a munkáltató (maga a startup), hanem annak tulajdonosai (alapítók, befektetők) alapítanak opciót a munkavállalók javára. Többszintű cégstruktúrában ez a magyar vagy külföldi anyavállalat üzletrészeire, részvényeire szól. Az opció alapvetően csak exit esetén gyakorolható. Fontos további szempont, hogy az opciós üzletrész/részvény az opció gyakorlása esetén sem kerül ténylegesen a munkavállaló tulajdonába. Ehelyett, egyszerűen pénzben kerül elszámolásra a munkavállaló részére az a különbözet, amivel az opciós részesedés exit keretében realizálandó eladási ára meghaladja a munkavállaló által fizetendő lehívási árat. Vagyis, exit esetén az opció alapítója megtartja az opciós részvényeket/üzletrészt, de pénzügyileg ugyanolyan helyzetbe hozza a munkavállalókat, mintha a részesedést jogilag is megszerezték volna.
Miért egyre elterjedtebbek az ilyen konstrukciók?
Ezekben a struktúrákban a szokásos két lehetséges adóztatható ügylet (részesedés megszerzése, majd pedig a megszerzett részesedés értékesítése) helyett csak egy ilyen ügylet lesz: az opció elszámolása. Másrészről, ennek a jövedelemnek a megszerzése, bár munkaviszonnyal összefüggésben történik, azt nem maga a munkáltató juttatja, hanem annak tulajdonosa. Ennélfogva viszont nem merül fel a 18.5% TB-teher, az ugyanis kizárólag munkáltató által juttatott jövedelmek esetén fizetendő. A 13% (korlátlan) szociális hozzájárulási adót ilyenkor is meg kell fizetni. Ugyanakkor, a jövedelem teljes költségére vetített tényleges összadóteher a nominális 28% összadóteher (15% szja + 13% szocho) helyett – speciális adóalapszámítási szabályok folytán – csupán 24.92%.
Ezeknél a konstrukcióknál tehát a dolgozóknak lényegében a negyedét kell adóként befizetniük az opciós ESOP elszámolásából származó jövedelmükből, ami nagyjából éppen annak az összadótehernek felel meg, amit egy cégtulajdonos vállalkozó társasági adó, iparűzési adó és a nyereségkivonást terhelő 15% osztalékadó összességeként fizet meg. Igaz, hogy ez az adóteher valamelyest magasabb a többi struktúra 15%-os, szja-ra korlátozódó terhénél, viszont a többletadó árán jelentős implementációs költségektől, adminisztratív bonyodalomtól szabadulhatunk meg. Továbbá, nem kell tartani adóhatósági átminősítéstől amiatt, ha az ESOP nyíltan és kifejezetten a munkaviszonyhoz, annak időtartamához vagy a személyes teljesítményhez kapcsolódó feltételeket ír elő az opció alapítása, a vesting (az opció megnyílásához előírt időszak), vagy éppen a tényleges lehívás (exercise) tekintetében. Ugyanilyen szabadság érvényesül az opció pénzügyi feltételeinek – lehívási ár (strike price, subscription price) – meghatározása kapcsán is.
Az ESOP strukturálási mátrix
Az ESOP-tervezés sajátossága, hogy összetett strukturálási mátrix rajzolható fel az alapján, hogy (i) melyik entitásban (munkáltatóban vagy anyavállalatban), (ii) ki által (munkáltató, anyavállalat vagy tulajdonosok), (iii) milyen jogcímen (vételi jog vagy jegyzési jog) és (iv) a részesedés tényleges tulajdonba adásával vagy opció biztosítása révén valósuljon meg. Amellett, hogy ezek az alternatívák adójogi szempontból sem azonosan viselkednek, különbözőképpen befolyásolhatják – adott esetben rendkívül megnehezíthetik – a befektetők bevonását, továbbá az exit üzleti és jogi struktúráját. Ezek a szempontok az adójogi szempontok átfogó átlátása mellett jelentős tranzakciós, befektetői tapasztalatot igényelnek.
Magyarországon jelenleg nincsen one-size-fits-all módja az ESOP-ok bevezetésének. Három fő iránya van adóhatékony és egyúttal biztonságos ESOP-oknak: Az induló vállalkozások új adókedvezménye akkor lehet megoldás, ha nem tervezünk külföldi befektetőket bevonni és három éven belül exitelni, továbbá 5 évnél nem régebben alakult meg a cégünk, illetve az adókedvezmény egyéb törvényi feltételei is teljesülnek. A második az, hogy MRP-t indítunk, amely kapcsán a tartási időszak csak 2 év. Viszont ez költségesebb, több előkészítést igényel és részvénytársasági formát, még ha ezt betöltheti egy zrt formájában működő holdingtársaság is. A harmadik pedig egy pénzben elszámolandó „pragmatikus” opciós program bevezetése, ami alkalmazható nemzetközi cégstruktúrában is, mindemelett gyors, viszonylag egyszerű, biztonságos és költséghatékony, bár az adóteher kapcsán kompromisszumot kíván meg.
A cikk szerzője Dr. Csővári István LL.M. ügyvéd, adószakértő, a Csővári Legal vezetője.