Barion Pixel

NAV-Figyelő 26. hét: A személyes vagyontárgyak vám- és adómentessége, nyári ellenőrzések a strandoknál

A szokásos lakóhely ebben a vonatkozásban az a hely, melyet az érintett személy érdekeinek állandó központjául választott. A szokásos lakóhely vizsgálatának során a személyes kötődés csupán egyetlen aspektus, emellett számos más körülményt is vizsgálni kell (fizikai jelenlét, család jelenléte, munka/szakma gyakorlása, vagyoni helyzet, közigazgatási kapcsolatok).
A tájékoztatóban az adóhatóság kitér arra, hogy mivel lehet a szokásos lakóhely létesítését alátámasztani, illetve, hogy mely esetekben releváns ez a tájékoztató anyag.
Példákat sorol fel a hatóság, mely alapján általában az alábbi 4 élethelyzetben merül fel a személyes vagyontárgyak mentességének a kérdése:

kivándorlás, majd évek-évtizedek után hazaérkezés
végleges letelepedés szándékával érkezés az EU területére
munkavállalás harmadik országban majd hazatérés
munkavállalási céllal érkezés az EU területére

A tájékoztató anyag az adóhatóság honlapján elérhető.
A NAV-figyelőben az adóhatóság egyéb ellenőrzési terveiről – ami most főként a strandokat érinti is olvashat IDE kattintva.
A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.