Niveus: a magyar adóék a középmezőny felső részébe sorolható
Stabil adóék, eltérő nemzetközi trendek
Az OECD adatai alapján a magyar adóék az előző évhez képest lényegében nem változott, miközben az OECD-országok többségében emelkedett.
(Az adóék azt mutatja meg, hogy a teljes munkaerőköltségből – vagyis a bruttó bér és a munkáltatói terhek együtteséből – mekkora részt von el az állam adók és járulékok formájában.) Ez arra utal, hogy a hazai rendszer rövid távon stabil, ugyanakkor kevésbé követte a nemzetközi trendeket.
A járulékok dominálnak a magyar rendszerben
A magyar adórendszer szerkezetét tekintve továbbra is meghatározó a járulékok szerepe: a munkát terhelő elvonásokon belül a személyi jövedelemadó súlya mérsékeltebb, míg a munkavállalói és munkáltatói járulékok együttesen jelentős terhet képviselnek. Ez a felépítés hozzájárul ahhoz, hogy az összesített adóék szintje az OECD-átlag felett alakul.
„A magyar modell egyik sajátossága, hogy az elvonás súlypontja nem az szja-ban, hanem a járulékokban jelenik meg. Ez elsősorban a nettó jövedelmekre és a foglalkoztatás költségeire van hatással” – mondta el Bagdi Lajos, a Niveus partnere.
Családi kedvezmények: érdemi hatás a terhelésre
A családi adókedvezmények érdemben mérséklik a gyerekes háztartások adóterhelését, így ezekben az esetekben a magyar rendszer a nemzetközi összevetésben kedvezőbb képet mutat.
Az OECD adatai szerint ugyanakkor általános tendencia, hogy a gyerekes és gyerektelen háztartások közötti különbség több országban csökken, ami a családtámogatási rendszerek átalakulására utal.
Régiós összevetés: felső középmezőny
A régiós összehasonlításban Magyarország adóéke közel áll a cseh szinthez, elmarad a szlovák és szlovén értékektől, ugyanakkor magasabb a lengyelnél, amely az egyik legalacsonyabb adóterhelést alkalmazza a térségben. Ez alapján a magyar adóterhelés a középmezőny felső részébe sorolható.
Gyerektelen munkavállalók esetében
Adóék alakulása a régióban (egyedülálló, gyerektelen, átlagbér, 2025):
Ország
Adóék (%)
Szlovénia
45,3%
Szlovákia
42,7%
Magyarország
41,2%
Csehország
41,2%
Lengyelország
35,0%
Forrás: OECD Taxing Wages 2026, 2025.évi adatok
Családos háztartások esetében
A családi kedvezmények hatására a gyerekes háztartások esetében az adóterhelés jellemzően alacsonyabb, és a régiós különbségek is mérséklődnek.
Adóék alakulása a régióban (kétkeresős háztartás, 2 gyerek, átlagbér, 2025):
Ország
Adóék (%)
Ausztria
~40–41%
Csehország
~36%
Magyarország
~36%
Szlovákia
~30–31%
Lengyelország
~26–27%
Forrás: OECD Taxing Wages, 2026, 2025,évi adatok (családos háztartások összehasonlítása)
A fenti adatok jól mutatják, hogy míg a gyerektelen munkavállalók esetében Magyarország az OECD-átlag felett helyezkedik el, addig a gyerekes háztartásoknál a különbség mérséklődik, és a hazai adóterhelés közelebb kerül a régiós átlaghoz.
Milyen irányok rajzolódnak ki?
A munkát terhelő elvonások szerkezetének felülvizsgálata – különösen a járulékok és az adók aránya – kulcsszerepet játszhat a versenyképesség, a foglalkoztatás és a nettó jövedelmek alakulásában” – mondta el Bagdi Lajos.