Összehasonlítható árak módszerének alkalmazása a szokásos piaci ár meghatározása során
Releváns jogszabály:
– 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
Helyes-e az az értelmezés, hogy amennyiben igazoltan és dokumentáltan rendelkezésre állnak az adózó és független felek közötti szerződések, ügyletek, amelyek feltételei megfelelnek az összehasonlító árak módszerének szigorú összehasonlíthatósági kritériumainak, úgy az összehasonlító árak módszere ezen belső össze-hasonlító adatok alapján alkalmazható. A belső összehasonlító adatok (egységárak) vizsgálatán túl szükséges-e további transzferárelemzést elvégezni, például az adott tevékenységen elért jövedelmezőséget vizsgálni a transzferár szempontjából? Álláspontunk szerint nem.
A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao tv.) 18. § (2) bekezdése szerint a szokásos piaci árat a következő módszerek valamelyikével kell meghatározni:
a) összehasonlító árak módszerével, amelynek során a szokásos piaci ár az az ár, amelyet független felek alkalmaznak az összehasonlítható eszköz vagy szolgáltatás értékesítésekor a gazdaságilag összehasonlítható piacon;
b) viszonteladási árak módszerével, amelynél a szokásos piaci ár az eszköznek, szolgáltatásnak független felek felé, változatlan formában történő értékesítése során alkalmazott ár, csökkentve a viszonteladó költségeivel és a szokásos haszonnal;
c) költség- és jövedelemmódszerrel, amelynek során a szokásos piaci árat az önköltség szokásos haszonnal növelt értékében kell meghatározni;
d) ügyleti nettó nyereségen alapuló módszerrel, amely azt a – megfelelő vetítési alapra (költségek, árbevétel, eszközök) vetített – nettó nyereséget vizsgálja, amelyet az adózó az ügyleten realizál;
e) nyereségmegosztásos módszerrel, amelynek során az ügyletből származó összevont nyereséget gazdaságilag indokolható alapon olyan arányban kell felosztani a kapcsolt vállalkozások között, ahogy független felek járnának el az ügyletben;
f) egyéb módszer alapján, ha a szokásos piaci ár az a)–e) pontokban foglaltak alapján nem határozható meg.
Az összehasonlító árak módszerének alkalmazásakor a Tao tv. 18. § (2) bekezdés a) pontjának definíciója szerint szokásos piaci ár az az ár, amelyet független felek alkalmaznak az összehasonlítható eszköz vagy szolgáltatás értékesítésekor a gazdaságilag összehasonlítható piacon. A tao-törvény nem állít fel preferenciasorrendet a mód-szerek között, a legmegfelelőbb módszer kiválasztását az OECD Transzferár Irányelvek a multinacionális vállalkozások és az adóhatóságok számára (a továbbiakban: OECD Transzferár Irányelvek) című útmutatása alapján kell elvégezni.
Az OECD Transzferár Irányelvek 2.3. bekezdése rögzíti, hogy amennyiben az összehasonlító árak módszere és egy másik módszer hasonlóan megbízhatóan alkalmazható, akkor az összehasonlító árak módszere a preferált módszer. Az OECD Transzferár Irányelvek 2.12. bekezdése értelmében a szokásos piaci ár elve nem kívánja meg egynél több módszer alkalmazását egyazon ügyletre (néhány kivételesen komplex esetet leszámítva), hangsúlyozva, hogy egynél több módszer alkalmazása indokolatlan terhet jelentene az adózóknak.
A fentiekre tekintettel, ha az adózó rendelkezik az összehasonlító árak módszerének megbízható alkalmazását lehetővé tevő, független (nem ellenőrzött) felekkel kötött szerződésekkel, az összehasonlító árak módszere a belső összehasonlító független ügyletek adatai alapján alkalmazandó, és a belső összehasonlító egységárak vizsgálatán túl nem szükséges további transzferármódszer alkalmazása.
Hivatkozott jogszabályhely:
– Tao tv. 18. § (2) bekezdés a) pont
A kérdés és a válasz az Adó szaklap 2025/6–os számában jelent meg.