Hírek

A Magyar Közlöny 2026. évi 102. számában megjelent a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv végrehajtása érdekében szükséges adóintézkedésekről, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2026. évi XXXV. törvény, melynek alapján kivezetésre kerül 2027. január 1. napjától a települési adó a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) adónemei közül.
A jogalkotói szándék szerint a helyi autonómia kiterjesztését szolgáló keretszabályozás a jogalkalmazási gyakorlatban normatív hiányosságokat, bírósági jogvitákat és csekély mértékű fiskális eredményt produkált. Jelen írás elemzi a jogintézmény dogmatikai korlátait, elenyésző költségvetési jelentőségét, valamint a kivezetést indokoló deregulációs kényszert, továbbá alternatív javaslatokat fogalmaz meg a jövőbeni önkormányzati forrásteremtés biztosítására.

A „szabad kártyás” adóztatás ígérete
A helyi adók a Htv. rendszerében gyűjtőnév, amely egyrészt vagyoni típusú adókat (építményadó, telekadó), másrészt kommunális jellegű adókat (magánszemély kommunális adója, idegenforgalmi adó), harmadrészt pedig iparűzési adót foglal magába. Ezeknek az adóknak az esetében eltérő az adó alapja, különbség van az adó alanyában, illetve a mérték is egyes esetekben tételes összeg (idegenforgalmi adó), más esetekben terület alapú vagy pedig az adótárgy értékéhez igazodik. Mindegyik adónem közös jellemzője, hogy az adóval kapcsolatos legfontosabb kérdésekben a Htv. törvényi keretek közé szorítja a helyi jogalkotót, – az adó lehetséges alanya, alapja, mértéke törvényileg rögzített. A települési adóról ezzel szemben a Htv. szűkszavúan rendelkezik. Nem határozza meg az adótényállás alapvető elemeit, azaz az adónem jellegét, alanyát, alapját vagy mértékét. A települési adó  – a helyi jogalkotó választása szerint – lehet kivetéses és önadózásos is, míg az előbb említett adók esetében törvényileg rögzített, hogy melyik adó esetében hogyan kell adózni.
A Htv. 2015-ös módosításával a helyi jogalkotónak lehetősége nyílt arra, hogy bármely olyan adótárgyra egyedi adót vessen ki, amelyre nem terjed ki más törvényben szabályozott közteher, és amelyet jogszabály nem tilt. A jogalkotói szándék az volt, hogy valós segítséget nyújtson az önkormányzatok forráshiányának kezeléséhez.
Ez az elméletileg végtelen mozgástér azonban kezdettől fogva szigorú korlátok közé szorult: kizárólag magánszemélyek adóztathatók, a vállalkozások nem -, és az adó nem sérthette a kettős adóztatás tilalmát. Jelenleg a települési adóból származó bevétel az azt megállapító önkormányzat bevétele, amelyet fejlesztési célra és a települési önkormányzat képviselő-testületének hatáskörébe tartozó szociális ellátások finanszírozására használhat fel.
Amikor a jogi kreativitás elbukik
A települési adók alkalmazásának és jogi sérülékenységének egyik példája a Baranya Vármegyei Kórós község esete. Az önkormányzat a helyi források bővítése érdekében kísérletet tett megadóztatni a magánszemélyek területén lévő vízi műtárgyakat (gátakat, átereszeket, kutakat). A Kúria Önkormányzati Tanácsa azonban két egymást követő évben is megsemmisítette a helyi rendeleteket (Köf.5.010/2024/6. számú határozat, Köf.5.022/2025/4. számú határozat).
A kórósi eset is rávilágított arra a rendszerszintű problémára, hogy a kistelepülések apparátusa ritkán volt felkészülve a komplex adójogi elhatárolásokra. Sok esetben a helyi rendelet a normakontroll eljáráson elbukott.
A települési adó várható 2027-es kivezetése kapcsán felmerül a kérdés, mekkora bevételkiesést okoz ez majd az önkormányzatoknak? A makrogazdasági adatok alapján a válasz az, hogy fiskális szempontból elhanyagolható. A több mint 3000 magyar önkormányzat közül a bevezetést követően többen, de az elmúlt években néhány település élt a települési adó lehetőségével. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy sem a kivető önkormányzatok számában, sem az abból származó bevételek növekedésében, sem a helyi pénzügyi autonómia szempontjából nem hozott áttörést az „új” bevételi forma. Az egyedi adótárgyak felkutatása, egyéni összeírása, a kormányhivatalokkal való pereskedés költségei sokszor felemésztették/felemésztik a beszedett adóösszeget.
Alternatívák a 2027 utáni időszakra
 A szabályozás eltörlésével felszabaduló hivatali kapacitások és a megszűnő perköltségek helyi szinten kompenzálhatják a kieső forrást.
Álláspontom szerint a kieső minimális bevételeket az érintett településeknek nem új adókkal, hanem a már meglévő, jogilag stabil helyi adónemek optimalizálásával lehetne pótolni.
Egy lehetséges forráskiegészítő alternatíva lehet a települési adó megszűnése után az önkormányzati adóhatóságoknak, hogy a hangsúlyt a végrehajtás és az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvényben ( a továbbiakban: Air.) szabályozott ellenőrzés hatékonyságra helyezik. Álláspontom szerint a meglévő helyi adókból származó bevételek radikálisan növelhetők az Air. által biztosított rendszeres és célzott ellenőrzésekkel. Az Air. felhatalmazása alapján a helyi adóhatóság jogosult és kötelessége is lenne a rendszeres adózói ellenőrzés. Ez különösen az iparűzési adó, építményadó és telekadó esetében kulcsfontosságú. A be nem jelentett ingatlanok, ingatlanbővítések, illegális gazdasági épületek, vagy a ténylegesnél kisebbnek vallott alapterületek feltárása azonnali, legitim adóbevétel növekedést eredményezhet. A rendszeres törvény által biztosított és szabályozott ellenőrzés álláspontom szerint látható forrásbővüléshez vezetne.
Elévülés, mint kockázati tényező: Proaktív monitoring az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) alapján
Az önkormányzatoknál sok esetben a probléma a meglévő adóalanyok felderítetlensége és a mulasztásból fakadó elévülés következményei. Az Art. 202. § (1) bekezdése értelmében az adó megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az adóról bevallást, bejelentést kellett volna tenni, vagy bevallás, bejelentés hiányában az adót meg kellett volna fizetni. A gyakorlatban ez súlyos fiskális kockázatot jelent, ha egy ingatlantulajdonos nem nyújt be adatbejelentést (bevallást) az adóhatósághoz, és így évekig mentesül az építményadó megfizetése alól, a mulasztás késői felismerése esetén az önkormányzat az 5 éven túli időszakra eső adóbevételt véglegesen elveszíti. A települési adók kivezetése utáni korszakban ezért kulcsfontosságú az adózók pontosabb és proaktívabb nyomon követése.
Konklúzió
A települési adó 2015-ös bevezetése a helyi pénzügyi autonómia erősítésének ígéretét hordozta, a gyakorlati tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a széles körű helyi adóztatási mozgástér önmagában nem jelent hatékony és fenntartható önkormányzati forrásteremtést. A jogintézmény korlátozott fiskális jelentősége, a normatív bizonytalanságok, valamint az egyes helyi rendeletekhez kapcsolódó bírósági jogviták végül azt eredményezték, hogy a települési adó nem vált a helyi pénzügyi autonómia meghatározó eszközévé.
A 2027. január 1-jétől történő kivezetés ezért nem pusztán egy adónem megszüntetéseként, hanem a helyi adóztatás szabályozási irányának újragondolásaként is értékelhető. A tapasztalatok azt támasztják alá, hogy a jövőben nem feltétlenül új, nehezen körülhatárolható adótárgyak megadóztatására, hanem a már működő és jogilag stabil adónemek hatékonyabb alkalmazására érdemes helyezni a hangsúlyt.
Ebben a rendszerben különös jelentősége lehet az önkormányzati adóhatóságok ellenőrzési és monitoringtevékenységének. Az ingatlanállomány, az adózói adatok és az iparűzési adókötelezettségek rendszeres összevetése, a mulasztások időben történő feltárása, valamint az elévülési kockázatok csökkentése olyan forrásteremtési lehetőséget jelenthet, amely nem igényel új adónem bevezetését, ugyanakkor hozzájárulhat a meglévő adóbevételek növeléséhez. A digitális adatbázisok és az egyre szélesebb körben rendelkezésre álló hatósági adatok erre minden korábbinál kedvezőbb feltételeket teremtenek.
A települési adó története így fontos tanulsággal szolgál a helyi adóztatás jövője szempontjából: a valódi pénzügyi autonómia nem feltétlenül a minél szélesebb adóztatási szabadságból, hanem a kiszámítható jogi keretekből, a professzionális helyi adóigazgatásból és a már meglévő adóalapok hatékony feltárásából következik. A 2027-es kivezetés ebből a szempontból nem csupán egy jogintézmény végét, hanem egy hatékonyabb, célzottabb és jogilag stabilabb önkormányzati forrásteremtési modell lehetőségét is jelentheti.