Egyes ügyletek tényállását maga az Áfa tv. tartalmazza, de vannak olyanok is, amelyek nem az Áfa tv-ben, hanem egyéb jogszabályban – vagy adott esetben – a felek szerződésében kerülnek szabályozásra. A következőkben áttekintünk néhány olyan tényállást, amelynek teljesüléséhez szükséges tényállási elemeket maga az Áfa tv. tartalmazza.
A magyarországi csődeljárás kereteit a Cstv. szabályozza, amely az elmúlt években többször módosult. 2018-ban indult a magyar fizetésképtelenségi jog reformjával kapcsolatos munka az Igazságügyi Minisztérium irányításával, amelynek végső célja egy új, koherens és harmonizált jogszabály létrehozása a csődjog területén.
Iszonyatos pénz ömölhet majd a következő öt évben a privátbanki számlákra, a kezelt vagyon mérete a 2023-as 8575 milliárd forint után 2028-ra meghaladhatja majd a 20.000 milliárdot – ám az elitklubok ügyfélszáma eközben nem változik – hangzott el a privátbanki és vagyonkezelési szakma legnagyobb rendezvényének nyitóelőadásában.
Az áfa levonására jogosult hazai vállalkozások szeptember végéig nyújthatják be a külföldi áfa visszaigénylésére vonatkozó kérelmeiket – hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán és az ipari gyémánt.
Önálló tevékenység folytatásához kapcsolódóan jellemzően nem lehet értékcsökkenési leírást érvényesíteni. Az ingatlanbérbeadásból származó bevétellel szemben azonban bizonyos feltételekkel lehetőség van értékcsökkenési leírás elszámolására.
Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Közel húszezer hamis játékot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy budapesti játékbolt titkos raktárában.
Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!
„X” és „Y” társaság az ügyvezetés egyezőségére tekintettel kapcsolt vállalkozási viszonyban álló adózók. Az „Y” társaság a 100 százalékos tulajdonosa „Z” társaságnak, e két társaság tehát a többségi befolyás alapján minősül kapcsolt vállalkozásnak, az ügyvezetés egyezősége e tekintetben nem áll fenn. Az „X” és a „Z” társaság tulajdonosi háttere teljes mértékben különbözik egymástól, egyik adózó sem gyakorol többségi befolyást a másikban. Kérdésünk arra irányul, hogy „X” és „Z” társaságok között ebben az esetben fennáll-e a kapcsolt vállalkozási viszony.