A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) informatikai hibája miatt ismét torlódik a bevallási határidő – hívta fel rá a figyelmet pénteki közleményében a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE).
A magyar-svájci gazdasági kapcsolatok további erősítése kiemelt fontosságú mindkét fél számára – hangsúlyozta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára, miután aláírta Jean-François Parozzal, a Svájci Államszövetség magyarországi nagykövetével a két ország közötti, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló, egyezmény módosító jegyzőkönyvét a Pénzügyminisztérium (PM) pénteki közleménye szerint.
Elindult a dohány-kontroll: július elején megkezdődött a dohánylevelek betakarításának szezonja, az úgynevezett „törés”, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága kiemelt figyelmet fordít a feketekereskedelem megakadályozására – közölte a NAV pénteken.
Több mint ezer doboz román zárjegyes cigarettát találtak a pénzügyőrök egy bonyhádi férfinél – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
A Pécsi Törvényszék elítélt egy román férfit, aki meg akarta vesztegetni a pénzügyőröket az Udvari közúti határátkelőhelyen – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán.
A Magyar Közlöny 2024. július 8-án megjelent 74. számában három kormányrendelet került kihirdetésre, amelyek az adózás rendjét, a szociális hozzájárulási adót, valamint az extraprofitadókat illetően vezetnek be változásokat, illetve újabb adókötelezettségeket. A Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég szakértői a következőkben összefoglalják a három rendeletben bevezetett legfontosabb szabályokat és segítséget nyújtanak a rendeletek értelmezésében.
Kérdésre válaszolva Nagy Márton megerősítette: a légitársaságok különadója 2025. január 1-ével megszűnik.
A kormány arról döntött, hogy augusztustól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiszabható pénzbüntetési tételeket megduplázzák.
Összeállításunkban áttekintjük a pénzügyi lízing fogalmát, fajtáit, és kapcsolatukat az áfával.
A háborúnak szinte valamennyi szektor a kárvallottja, köztük a bankszektor is. A gazdasági bizonytalanságok piaci következményei mellett számos kormányzati intézkedés terhét is fegyelmezetten és együttműködően viseli a bankszektor, ezért visszautasítja, hogy a háborús időkben extraprofitra tett volna szert – hangsúlyozta az MTI-hez kedden megküldött nyilatkozatában a Magyar Bankszövetség.