A cikksorozat mostani részében az online számlaadat-szolgáltatás során az árfolyamhoz kapcsolódóan vétett hibákról lesz szó.
Csaknem 3000 hamis autóalkatrészt, autódiagnosztikai eszközt és szoftvert szűrt ki a piacról tavaly a NAV a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének (JAF) támogatásával.
A tartósan 4 százalék feletti GDP bővülés érdekében az egyensúlyok helyreállítása mellett átfogó versenyképességi reformokra is szükség van – mondta a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság tagjainak tartott online előadásában.
Részletesen ismertetjük az adóbevallás szabályozását, és azt is, mire számíthatnak a mulasztók.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megbírságolt egy borsodi esküvőiruha-szalont, amelynek tulajdonosa több adózási szabályt is felrúgva szolgálta ki ügyfeleit – közölte a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága.
Az Egyiptomban hatályos áfa-rendszert bemutató sorozat utolsó részében többek között az áfa-visszatérítés és a számlázás szabályairól lesz szó.
A GitHub felületén elérhető az eÁFA-rendszer gép-gép kapcsolatán benyújtható önellenőrzéshez készített fejlesztői dokumentáció, valamint a hozzá tartozó új XSD-sémát.
A költségvetés májusban 49 milliárd forintos többlettel zárt, ami 2016 óta a legkedvezőbb májusi havi mutató – jelentette az államháztartás központi alrendszerének május végi állásáról hétfőn kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM). Az adó- és járulékbevételek 9,9 százalékkal nőttek éves szinten.
Nagy mennyiségben találtak hamis márkajelzésű ruhákat a pénzügyőrök a VIII. kerületi Golgota téri piacon egy vietnámi nő pavilonjában – közölte a NAV. A jogtulajdonosoknak csaknem harmincmillió forint káruk keletkezett a hamis termékek miatt.
2024. májusban a fogyasztói árak átlagosan 4,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Áprilishoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek az árak, a járműüzemanyagoké 4,4 százalékkal esett vissza – jelentette hétfőn a KSH.