Barion Pixel

NAV: csaknem egymillióan már beadták az szja-bevallásukat

A május 20-i határidő előtt már egymillió adózó elintézte a bevallását. Pénteken a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálata 18 óráig lesz nyitva, az adótudatossági programok mellett a NAV szakértői segítenek az szja-bevallásokban is – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az adóhivatal.

Döntött a kormány, nem vezetik vissza a reklámadót júliustól

Több év szünet után 2026. július 1-jétől ismét hatályba lépett volna a reklámadó Magyarországon, amely a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban az utolsó intézkedései egyikeként módosította a szabályozást. A döntést az ukrajnai háború gazdasági hatásaival indokolták, és azzal, hogy ne növekedjenek a vállalkozások terhei.

Az Európai Bizottság éves jelentése az unió adózási helyzetéről (20. rész)

Az Európai Unió Bizottsága minden évben jelentést tesz közzé a tagállamok adózásáról. Sorozatunkban a közelmúltban kiadott 2025-ös jelentés legfontosabb megállapításait ismertetjük. A következő részekben a legfontosabb adófajták bevételi trendjeit tárgyaljuk.

A környezeti károk felszámolására és más meghatározott környezetvédelmi célra irányuló beruházás, felújítás adókedvezménye (2. rész)

Cikksorozatunkat az adókedvezmény igénybevételének feltételei ismertetésével folytatjuk. Általános szabály, hogy az adókedvezmény a bejelentés benyújtásakor hatályos rendelkezéseknek megfelelően vehető igénybe. Az adókedvezmény feltételeinek teljesítését az állami adó- és vámhatóság az adókedvezmény első igénybevételét követő harmadik adóév végéig legalább egyszer ellenőrzi.

A mobilnet népszerű, de otthon a vezetékes internet az elsődleges

A mobilinternet továbbra is kiegészítő szerepet tölt be a magyar háztartások életében, és nem váltotta fel a vezetékes szolgáltatásokat – ez derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2025-ös kutatásából. A felmérés rávilágít arra, hogy a mobilinternet kizárólagos használata elsősorban nem a magasan képzett, jómódú, mobil életformát élő „digitális nomádokra” jellemző, hanem inkább azokra, akik nem tudják megfizetni az otthoni internetet.

Több mint 200 ezer embernek egyszerűsíti az adminisztrációt az eSZJA

Idén is megkönnyíti a lakáskiadással és ingatlanértékesítéssel kapcsolatos jövedelmek bevallását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kérdés-felelet alapú kitöltési módja, amely tavaly debütált az eSZJA rendszerben. A fejlesztés már bizonyított, és most több mint 200 ezer magánszemélynek egyszerűsíti az adminisztrációt – közölte az adóhatóság hétfőn.