Csaknem huszonötezer doboz, mintegy hatvanmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak a pénzügyőrök az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei községben – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
2024. január 1-től egyes adóalap-csökkentő kedvezmények akár folytatólagosan is igénybe vehetőek, nem kell minden évben új adóelőleg nyilatkozatot leadni a munkáltatónak, rendszeres bevételt juttató kifizetőnek – írja a többi között a NAV-Figyelőben Kertész Gábor, az Accace Hungary adószakértője. Az újévi NAV-figyelő – a 2023. év utolsó, illetve 2024-es esztendő első híreit tartalmazza (jegybanki alapkamat, e-ÁFA, folytatólagos adóelőleg-nyilatkozatok).
Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség négy férfival szemben, akik 1,2 milliárd forint áfát csaltak el – közölte a főügyészség kedden.
A háború és a szankciók jelentős károkat okoztak a gazdaságban, továbbá a gyenge európai konjunktúra és így összességben a gyengébb kereslet negatívan járult hozzá az ipari teljesítmény alakulásához. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 novemberében éves alapon 5,8 százalékkal, míg az előző hónaphoz képest 2,3 százalékkal mérséklődött az ipari termelés volumene – hívta fel a figyelmet a legfrissebb jelentésre a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Cikksorozatunkban a 150 eurós áfamentes behozatali küszöbértékkel kapcsolatos adózói kérdéseket válaszolunk meg.
A telex.hu olvasója a legnagyobb nyugalommal élte a hétköznapjait, hiszen tudta, hogy túlfizetésben van a NAV-nál, és abban bízott, hogy amennyiben valamelyik adóban hiánya lenne, a hivatal legfeljebb összevezeti a különböző számlákon a pénzt. Ám végül mégis érvényes tajszám, vagyis ingyenes egészségügyi szolgáltatások és gyógyszertámogatás nélkül maradt.
Január 15-től igényelhetik a vállalkozások a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram korábbinál is kedvezőbb finanszírozási feltételekkel kínált termékeit – közölte az EXIM Magyarország.
A cikksorozat előző cikkében egy esettel (feltételek megszabásának hiánya) foglalkoztunk, amikor az elektronikus felület nem minősül termékértékesítést megkönnyítő szereplőnek. Azonban ahhoz, hogy elkerülje a vélelmezett értékesítői státuszt, még két további feltétel van, aminek meg kell felelnie. Ezek a kifizetett összeg felszámításának engedélyezésében való közreműködés hiánya, valamint a termék megrendelésében vagy a vevő részére történő eljuttatásában való közreműködés tilalma. Ezeknek lesznek a mostani cikk témái.
Négy százalék körüli lehet az idei gazdasági növekedés, miután a recesszióból való kilábalás tavaly megkezdődött – mondta el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Demokratában szerdán megjelent interjúban.
Az egyenlő bánásmód követelménye a munkaviszonyok fontos sarokpontja, így nem meglepő, hogy nemcsak a tradicionális, hanem az atipikus jogviszonyokban is kiemelt jelentőséggel bír. Igaz ez a kölcsönzött munkavállalók esetében is, hiszen főszabály szerint a kikölcsönzés első napjától kezdődően érvényesül az alapelv.