Az EUB több ítéletében is hangsúlyozta, hogy csak az összes feltétel együttes teljesülése esetén állapítható meg visszaélésszerű gyakorlat.
Ötvenhárom autót lefoglalt és bankszámlákat zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy gépjármű-kereskedő cégnél, amely megpróbálta eltitkolni a járművek eladásából befolyt bevételét.
Augusztustól nemcsak az élelmiszerek 15 százalékos akciózása, hanem a SZÉP-kártyát érintő kormányzati intézkedések is segítik a családokat és az infláció letörését. A kormány által nyújtott adókedvezménnyel a munkáltatók újabb 200 ezer forinttal tölthetik fel dolgozóik SZÉP-kártyáját, amelyet az év végéig élelmiszervásárlásra is fel lehet használni – közölte a tárca.
Az új, kiterjesztett gyártói felelősségi és koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer bevezetésével 2023. július 1-jén változtak a környezetvédelmi termékdíjra vonatkozó szabályok is. Ettől az időponttól bizonyos termékek után a környezetvédelmi termékdíj mellett már az EPR-kötelezettségeket is teljesíteni kell.
Cikksorozatnak kettős célja van, egyrészt a nem adóalanyok felé történő értékesítések (szolgáltatásnyújtások) szabályainak áttekintése, valamint a digitalizációról szóló sorozatban többször hivatkozott 2021-ben bevezetett e-kereskedelmi csomag bemutatása.
További adó- és adóadminisztráció-csökkentést tervez a Pénzügyminisztérium 2024-re – derül ki a tárca közleményéből.
Az Adó Online Podcast új adásában a SZÉP-kártya adózási szabályainak változásáról, különös tekintettel az augusztus elsejétől hatályos módosításokról beszél dr. Kovács Ferenc okleveles adószakértő, az Adó szaklap főszerkesztője.
A megalakulása utáni első bevallásában egymilliárd forint általános forgalmi adót (áfa) igényelt vissza egy debreceni cég, a NAV ellenőrzése megakadályozta a csalást.
A betegek gyerekek után járó családi adókedvezményről és egy érdekes adózási kérdésről olvashat többek között az e heti NAV-figyelőben.
Az adóhatóság július 13-án a honlapján közzétette a helyközi utazáshoz használható vármegye- és országbérlet májusi bevezetésével kapcsolatos, munkába járás költségtérítésének megváltozott szabályait.