Hat személyt őrizetbe vett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásainak ügyében. „A hűtlen kezelés gyanújával meghallgatott és most őrizetbe vett egykori és mostani munkavállalók az NKTK és a Kulturális és Innovációs Minisztérium alkalmazásában állnak vagy álltak” – írta Facebook-oldalán Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Sorozatunk második részében a hibás, sérült, elkésett és téves számlákkal kapcsolatos tudnivalókat vesszük sorra.
2026 júliusától kötelezővé válik az áfabevallás összesítő jelentésének részletesebb kitöltése: a vállalkozásoknak pontosabban kell bemutatniuk, hogy a befogadott számlák alapján mekkora áfaösszeget helyeztek ténylegesen levonásba. A változás elsőre nyomtatványtechnikai módosításnak tűnhet, valójában azonban az adóhatósági kockázatelemzés, az Online Számla-adatokra épülő ellenőrzés és az adatvezérelt adózás irányába mutat.
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság, annak a két férfinak a letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint 300 millió forint összértékben elektromos és füstszűrős cigarettákkal éltek vissza – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya kedden.
Rizs és liszt közé rejtett, több millió forintot érő régi érméket találtak a pénzügyőrök egy Bulgáriából Angliába tartó kisteherautóban, amelyet az M1-es autópályán ellenőriztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
Ha egy magánszemély külföldi brókercégnél nyit TBSZ-t, mi szükséges a bejelentéshez, és milyen következménye van annak, ha a bejelentést nem teljesíti határidőben?
Kevesebb vizsgálatot folytatott le 2025-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mint egy évvel korábban, az utólagos adóellenőrzések eredményessége azonban határozottan javult. A napokban megjelent éves összefoglaló alapján az adóhatóság egyre pontosabban választja ki a kockázatos ügyeket, miközben továbbra is az áfa, a kiemelt adózói kör, a transzferárak, az építőipar és az e-kereskedelem tartozik a legfontosabb ellenőrzési területek közé – hívja fel a figyelmet az EY.
Az Európai Unió Bizottsága minden évben jelentést tesz közzé a tagállamok adózásáról. Sorozatunkban a közelmúltban kiadott 2025-ös jelentés legfontosabb megállapításait ismertetjük. A következő részekben a legutóbbi adóreformokat ismertetjük.
A cikksorozat mostani része néhány példát hoz a közcélú adományokhoz kapcsolódóan.
Egy beföldi általánosforgalmiadó-alany társaság használt ingatlan vásárlásával összefüggésben a teljes vételárat 2025. december 30-án egyenlítette ki. Erre tekintettel a társaság az adásvételi szerződés rendelkezései alapján 2025. december 30-án jogosulttá vált arra, hogy az ingatlan tulajdonjogát bejegyeztesse. Ugyanakkor az ingatlan tulajdonjogát ténylegesen csak 2026. január 19-én jegyezték be az ingatlan-nyilvántartásba, az ingatlan tényleges birtokbaadása pedig 2026. január 13-án történt meg (az adásvételi szerződés alapján az eladó legkésőbb 2026. január 15-éig volt köteles az ingatlant a társaság birtokába adni). Kérdésként merül fel, hogy milyen módon kell megállapítani a fenti ügylet áfatörvény szerinti teljesítési időpontját, valamint jogosult-e az eladó a társaság részére a végszámlát 2025. december 30-i teljesítési időponttal kibocsátani?