A NAV arról tájékoztat közleményében, hogy már a soron kívüli bevallásra kötelezett adóalanyok is benyújthatják bevallásaikat mind a webes felületen, mind gép-gép kapcsolaton keresztül.
Részletesen ismertetjük a járulékfizetés szabályait és a cserébe járó szolgáltatásokat is.
Az áfatörvény több döntési lehetőséget is biztosít az adóalanyok számára: a döntések egy részét év közben is meghozhatják, másokat azonban csak a naptári év végéig megtett bejelentéssel. Vannak olyan döntések, amelyekhez azok meghozatalát követően az adózó bizonyos időtartamig (2, illetve 5 évig) kötve van, és megváltoztatásukra csak ezen időtartam leteltét követően van lehetőség. Az Adó szaklap írása többek között ismerteti az uniós alanyi adómentesség választására vonatkozó új, 2025. január 1-jétől hatályos rendelkezéseket.
Az adóhatóság arról tájékoztat, hogy 2025-től, tekintettel arra, hogy az infláció mértékével a gépjárműadó egyes tételei is változnak, valamennyien határozatat kapnak majd a fizetendő összegről, és nem pedig értesítő levelet. Abban az esetben nem kap az érintett határozatot, ha gépjárműve az év egészében adómentes.
Egy magyar állampolgár munkalehetőség miatt ideiglenesen pár évre egy másik európai uniós tagállamba költözik, és ott lesz az adóügyi illetősége. A külföldi tartózkodása idejére meg kell-e szüntetnie a belföldi tartós befektetési szerződését, illetve, ha maradhat, milyen adókötelezettség terheli azt?
Annak eldöntéséhez, hogy az ingatlanbérbeadást terheli-e magyar áfa, ismerni kell a vonatkozó speciális teljesítésihely-szabályt. Az ügylet teljesítési időpontjának pedig több szempontból is jelentősége lehet.
A kulturális, művészeti, tudományos, oktatási, szórakoztatási, sport- vagy más hasonló eseményekre, rendezvényekre január 1-jétől az új szabályozás szerint lehetőség van virtuális jelenlét esetén is teljesítési helyet bejelenteni. Egyéb érdekességek a NAV-Figyelő eheti számában.
Az Európai Unió Bizottsága a közelmúltban jelentést készített az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az Irányelv 410b cikke alapján az utalványok fogalommeghatározása, forgalmazási láncai és a be nem váltott utalványok áfaszabályozásáról. E jelentés alapján megvizsgáljuk az utalványok témakörét az áfa-rendszerében.
Tisztázott néhány felvetést az Ügyfélkapu+ és a Digitális Állampolgár alkalmazás használatával összefüggésben Kósa Ferenc, a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség Egyesület (MELASZ) elnöke, aki egyben az elektronikus ügyintézés tantárgy megbízott egyetemi oktatója a Károli Gáspár Református Egyetemen.
Az őszi adócsomag és több, nem jelentéktelen kormányrendelet változtatta meg az adórendszert 2024-ben. Számos módosult szabály már hónapok óta velünk él, vannak, amelyek csak néhány napja hatályosak, és olyanok is, amelyek csak 2026-tól lépnek érvénybe.