Barion Pixel

Startup rendezvények támogatása (Rendezvénytámogatási program)

30 millió forinttal támogatja a hazai innovációs rendezvények létrejöttét a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) 2024-ben. Az ügynökség kiemelt missziója az innovációs ismeretek elmélyítése, az ökoszisztéma dinamizálása különböző hazai és nemzetközi események szervezésével, amelyhez segítséget nyújt a hazai innovációs ökoszisztéma szereplői számára elérhető Rendezvénytámogatási program.

Tájékoztató a pénzügyi elszámolási és szakmai beszámolási kötelezettségekre vonatkozó szabályok módosításáról (K_22, FK_22, PD_22, ANN_22, SNN_22 K_23, FK_23, PD_23, SNN_23)

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) intézkedéseket hozott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap Kutatási Alaprészéből 2022-ben és 2023-ban meghirdetett K_22, FK_22, PD_22, ANN_22, SNN_22, K_23, FK_23, PD_23, SNN_23 kódszámú pályázati kiírások keretében támogatott projektek elszámolási és beszámolási szabályainak egyszerűsítése céljából. Az erről szóló hivatalos közlemény az NKFI Hivatal honlapján jelen tájékoztató mellékleteként olvasható. Az NKFI Hivatal elektronikus levél útján is tájékoztatást ad a közleményről a kedvezményezetteknek.

Nemzeti Kutatási Kiválósági Program – EXCELLENCE kutatási pályázat, 1. körben támogatott projektek

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kezelésében 2024. május 14-én meghirdetett Nemzeti Kutatási Kiválósági Program EXCELLENCE kutatási pályázat célja, hogy az Európai Kutatási Tanács (ERC) által meghirdetésre kerülő támogatási programokban való sikeres részvételhez nyújtson felkészülési lehetőséget olyan kutatók számára, akik a nemzetközi tudományos világ élmezőnyébe tartozásukat a közelmúltban elért jelentős nemzetközi pályázati eredménnyel bizonyították.