Barion Pixel

Új Nemzeti Kiválósági Program, „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj

A pályázat célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, a középiskolai tudományos tanulmányi versenyen eredményesen teljesítő, alapképzésre, osztatlan mesterképzésre jelentkező, elsőéves és másodéves tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása. Célja továbbá a megkezdett felsőoktatási tanulmányok mellett a tanulmányi kötelezettségen túlmutató kutatói tevékenység támogatása, amelynek eredménye szakirodalmi összefoglaló tanulmány készítése, egyéb – az adott tudományágban releváns – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás.

Új Nemzeti Kiválósági Program, Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj

A pályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási eredményeket felmutató a Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA) Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók támogatása, amelynek eredménye a kutatási tervben vállaltak fogadó felsőoktatási intézményen belüli hasznosítása, a kutatói utánpótlást elősegítő témavezetői tevékenység ellátása, tevékeny részvétel az intézményi tudományos iskola építésében, továbbá az MTA kutatócsoportjai és a felsőoktatási intézmények közötti tudományos együttműködés elősegítése.

Új Nemzeti Kiválósági Program, „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj

A pályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktorvárományosok és posztdoktorok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb – az adott tudományágban releváns – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint doktorvárományosok esetén a doktori disszertáció (PhD, DLA) megírása.

Új Nemzeti Kiválósági Program, Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj

A pályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek doktorvárományosok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb – az adott tudományágban releváns – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint a doktori disszertáció (PhD, DLA) megfelelő megalapozása.

Módosult a Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj 2020. évi és 2021. évi pályázati kiírása, valamint a Kooperatív Doktori Program Nemzetvédelmi Doktori Hallgatói Ösztöndíj 2021. évi pályázati kiírása

A Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj 2020. évi és 2021. évi pályázati kiírásának, valamint a Kooperatív Doktori Program Nemzetvédelmi Doktori Hallgatói Ösztöndíj 2021. évi pályázati kiírásának 5.4. és 12.3. pontjainak módosításával.

Modellváltó felsőoktatási intézmények számára megnyílt a felület a támogató nyilatkozatra vonatkozó kérelmek beadásához

Tájékoztatjuk a modellváltó felsőoktatási intézményeket, hogy a Horizont Európa, valamint a közvetlen és közvetett irányítású uniós tudományos, kutatás-fejlesztési és innovációs célú támogatási programokban való részvétel biztosítása érdekében történő támogató (kötelezettségvállaló) nyilatkozatra vonatkozó kérelmek a mai naptól beadhatóak a https://kfivelemeny.nkfih.gov.hu felületen.

Nemzetközi együttműködési pályázati felhívás Korea és a V4 országok kutatói számára

A National Research Foundation of Korea, a Ministry of Education, Youth and Sports of the Czech Republic, a National Centre for Research and Development of Poland és a Slovak Academy of Sciences közreműködésével a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) nemzetközi együttműködési pályázatot hirdet Korea és a visegrádi országok kutatói részére a következő tudományterületeken: tiszta energia és bio- és anyagtudomány.