Hírek

Releváns jogszabályok:
– 2000. évi C. törvény a számvitelről
– 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról
– 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről

Tagi kölcsönről beszélhetünk akkor, ha a forráshiánnyal rendelkező gazdasági társaságok részére a tulajdonosa vagy a tagja külső forrásbevonás nélkül a saját jövedelmük igénybevételével segítséget nyújt.
A tagi kölcsön esetén elengedhetetlen, hogy a kölcsönszerződést írásba foglalják, melyben rögzíteni kell a kölcsönnyújtás időpontját, a kölcsön összegét, pénznemét, a kölcsönnyújtás feltételeit (mire fordítható, mikor kell azt visszafizetni, illetőleg milyen mértékű kamatot kamat terheli a kölcsönt).
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja tv.) 7. § (1) bekezdés c) pontja értelmében a jövedelem kiszámításakor nem kell figyelembe venni azt a kapott vagyoni értéket, amelyet az adóalany köteles visszaszolgáltatni (így különösen a kapott kölcsönt, hitelt), továbbá a magánszemély által korábban átadott vagyoni értéket a magánszemély (halála esetén örököse) részére nem ellenértékként (ellenszolgáltatásként) történő visszaszolgáltatásakor (ideértve különösen a nyújtott kölcsön, hitel visszafizetett összegét, de ide nem értve a nyújtott kölcsönre, hitelre kapott kamatot).
Ennek értelmében a magánszemély által nyújtott tagi kölcsön után adófizetési kötelezettség kizárólag a társaság által fizetett kamat után keletkezik. Tekintettel arra, hogy a tagi kölcsön összegét vissza kell fizetni, azt a jövedelem számításakor nem kell figyelembe venni.
Mivel a tag által a vállalkozásnak nyújtott kölcsön kamatát az Szja tv. 65. §-a kifejezetten nem minősíti kamatjövedelemnek, így a keletkezett jövedelem adókötelezettsége a felek között fennálló jogviszony és a juttatás körülményei szerint minősíthető [Szja tv. 2. § (6) bekezdés]. E azt jelenti, hogy ha a tag vezető tisztségviselőnek vagy személyesen közreműködő tagnak minősül, akkor a kamatként megszerzett jövedelem nem önálló tevékenységből származó adó- és járulékköteles jövedelemnek minősül, ilyen jogviszony hiányában pedig egyéb jövedelemként kell adókötelezettség alá vonni.
Nincs jogszabályi akadálya annak, hogy a társaság tulajdonosa a társaság részére pénzeszközt (tagi kölcsönt) juttasson és a nyújtott kölcsönből származó követelésével nem pénzbeli hozzájárulásként tőkeemelést hajtson végre, vagyis apportként azt a társaság részére rendelkezésre bocsássa vagy az ázsiós tőkeemelést (az apport egy részével a jegyzett tőke, más részével a tőketartalék növekedését) határozza el.
A követelés-apportról a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) a következőképpen rendelkezik. A Ptk. 3:10. § (1)-(2) bekezdése szerint: „Az alapító vagy a tag által a jogi személy rendelkezésére bocsátott vagyon pénzből és nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásból állhat. Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként az alapító vagy a tag dolog tulajdonjogát vagy vagyoni értékű jogot ruházhat át a jogi személyre.”. A Ptk. 3:99. § (1) bekezdése szerint továbbá: „Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként követelés is szolgáltatható, ha azt az adós elismerte, vagy az jogerős bírósági határozaton alapul.”.
A cégjogi szabályok azt sem zárják ki, hogy olyan követelés átadására kerüljön sor apportként, amelynek kötelezettje maga az átvevő társaság. Ez esetben a követelésnek – például kölcsön-követelésnek – nem pénzbeli hozzájárulásként a társaság rendelkezésére bocsátása valójában azt jelenti, hogy a tulajdonos követelését átengedte a társaság részére. A jegyzett tőke emelésének bejegyzését követően a társaságnak az apportálás miatt önmagával szemben lesz követelése, ezáltal a tagi kölcsön miatt korábban a társaságnak a tulajdonossal szembeni kötelezettsége is a társasággal szembeni kötelezettséggé válik. A kötelezettség és a követelés összevezetésével a társaságnak a tagi kölcsön miatti kötelezettsége megszűnik. Ez esetben a tag nem elengedi a követelését, hanem apportálja a társaságba. A követelés átruházására tehát nem ingyenesen kerül sor, hiszen annak ellentételezéseként az apportot adó tag különböző társasági jogokat (szavazati, osztalékjog stb.) szerez a társaságban.
Kimondható tehát, hogy a szabályozás nem zárja ki a tőkeemelés formájaként a követelés-apportot, vagyis annak megvalósítása törvényes lehetőség.
A tőkeemelés formájaként a követelésapport során ingyenes jövedelemszerzés nem történik, így (rendkívüli) bevétel elszámolására nem kerül sor, az ügylet a társaság eredményét nem érinti, tehát társasági adó fizetési kötelezettséggel sem kell számolni. Az ilyen hitel-tőke konverzió kapcsán arról van szó, hogy a társaság oldalán a kölcsön kötelezettség, mint idegen forrás megszűnik, s ezzel párhuzamosan a tőkeemelés következtében a társaság saját tőkéje nő.
Hangsúlyozni szükséges, hogy törvényben előírt követelmény, hogy az apport átruházásakor fennálló értéke elérje a létesítő okiratban meghatározott értéket. Ha a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás átruházáskor fennálló értéke nem éri el a létesítő okiratban megjelölt értéket, a különbözet megfizetését a jogi személy az átruházástól számított öt éven belül követelheti a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást szolgáltató személytől [Ptk. 3:10. § (3) bekezdés]. Tilos tehát – követelés esetén is – az apport tárgyának felülértékelése.
A követelés-apport nem minősül elengedett követelésnek, utólag sem minősíthető azzá, illetve nincs olyan jogszabályi előírás, amely a tulajdonosokat arra kötelezné, hogy el kell engedniük a kölcsön-követelésüket.