Hírek

Releváns jogszabályok:
– 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
– 2019. évi CXXII. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről

Az ún. 183 napos szabály régóta jól ismert fogalom a nemzetközi adózásban. Köztudott, hogy ha az egyik szerződő államban belföldi illetőségű személy díjazást kap a másik szerződő államban végzett munkájára tekintettel, az adófizetési kötelezettség őt az illetősége államában terheli, ha összesen 183 napnál hosszabb időszakot nem tölt a munkavégzés államában (vannak még további feltételei annak, hogy ne a munkavégzés szerinti állam adóztassa meg a munkaviszonyból származó jövedelmet, azonban ezekre most nem térünk ki, mert témánk szempontjából irreleváns).
Az említett szabály tehát a személyi jövedelemadózás és a társadalombiztosítás terén bírt jelentőséggel. Azóta azonban, hogy a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 4. § 33. pontja kiegészült az i) ponttal, a 183 nap számítása a társasági adóban is megjelenik.
A rendelkezés szerint telephelyet keletkeztet

a külföldi személynél munkavállalóként foglalkoztatott vagy ugyanezen tevékenységet más jogviszonyban ellátó természetes személyen keresztül történő szolgáltatásnyújtás, ha
a szolgáltatás nyújtása egybefüggően vagy megszakításokkal bármely 12 hónapos időszakban meghaladja a 183 napot.

A szabály alkalmazásában az összefüggő és kapcsolódó szolgáltatásokat együttesen kell figyelembe venni.
Bár az említett rendelkezés csak 2021 óta szerepel a Tao. tv-ben, a hazánk által korábban kötött kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi egyezmények közül több is tartalmazott hasonló rendelkezést (például a Szlovákiával, Csehországgal, Kínával kötött egyezményeink) arra vonatkozóan, hogy az egyik állam külföldi vállalkozása által a másik állam megrendelője részére nyújtott szolgáltatásokra tekintettel is létrejöhet telephely.
Ezek a kettős adóztatás elkerüléséről szóló szerződésekben szereplő passzusok azonban egészen addig, amíg a belső, hazai szabályozás nem tartalmazta a szolgáltatásnyújtásra tekintettel keletkező telephely szabályt, nem keletkeztettek adóköteles tényállást, nem eredményeztek társaságiadó-fizetési kötelezettséget, hiszen csupán arról rendelkeztek, hogy az egyezmény szerinti államok közül melyikhez telepítik az adóztatási jogot. Ez önmagában nem elegendő a belföldi adókötelezettség keletkezéséhez, ahhoz konkrétan annak meghatározása szükséges, hogy a magyar Tao. tv. miként kívánja megadóztatni a külföldi személyt az itt végzett szolgáltatásnyújtására tekintettel. Ennek okán került kiegészítésre a törvény.
Azoknál a külföldi vállalkozásoknál, amelyek a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (Tbj.) 87. § (1)-(2) bekezdései alapján jelentkeznek be Magyarországon az adó-és járulékkötelezettség teljesítése érdekében, felmerülhet a kérdés, hogy a magyarországi foglalkoztatásra tekintettel telephelyük keletkezik-e Magyarországon.
A Tbj. 87. § (1)-(2) bekezdése azon külföldi kifizetőkről szól, amelyek a magyarországi foglalkoztatottak után társadalombiztosítási járulékot fizetnek, és a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonnyal összefüggő bejelentési, járulékfizetési és bevallási kötelezettségüket pénzügyi képviselő vagy adózási ügyvivő útján teljesítik, vagy azok hiányában az állami adóhatóságnál közvetlenül, foglalkoztatói minőségben bejelentkeztek (de egyébiránt a magyar jogszabályok szerint bejegyzésre nem kötelezettek).
Annak megítélése, hogy egy külföldi vállalkozásnak mikor keletkezik telephelye Magyarországon, komplex folyamat. Önmagában az a tény, hogy a külföldi foglalkoztató a Tbj. 87. § értelmében a magyar jogszabályok szerint bejegyzésre nem kötelezett külföldi foglalkoztatóként bejelentkezett Magyarországon és magyarországi foglalkoztatásra tekintettel adószámot kért, még nem jelenti automatikusan, hogy a magyarországi foglalkoztatásra tekintettel telephelye is keletkezett Magyarországon.
A telephely keletkezésének megállapításához elsődlegesen a külföldi társaság székhelye szerinti állam és Magyarország között kötött kettős adóztatás elkerülését célzó egyezmény rendelkezéseit kell alapul venni, és ha az egyezmény értelmében telephely keletkezne, akkor a Tao. tv. 4. § 33. pontjának rendelkezéseit is figyelembe kell venni a telephely keletkezésére vonatkozóan.
Amennyiben például a foglalkoztatott munkaszerződésében magyarországi végzési hely van kikötve, továbbá a foglalkoztatott a külföldi vállalkozás főtevékenységébe tartozó munkát folytat és a foglalkoztatott részére a cég az itteni munkavégzéshez szükséges helyet, irodát, lakást bérel, esetleg munkaeszközöket is biztosít, akkor a külföldi vállalkozásnak telephelye keletkezhet Magyarországon.
Változó munkahelyen végzett tevékenység esetén is elsődlegesen az adott országgal kötött egyezmény előírásait kell megnézni, és ha az tartalmaz előírást a külföldi személynél munkavállalóként foglalkoztatott természetes személyen keresztül történő szolgáltatásnyújtásra tekintettel keletkező telephelyekkel összefüggésben, akkor ennek lehetőségét is számításba kell venni.
A Tao. tv. szerint meghatározott 183 napos szabályt abban az esetben kell alkalmazni, ha olyan külföldi országról van szó, amellyel Magyarországnak nincs kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye. Egyéb esetben az adott egyezmény szabályai szerint kell megállapítani a telephely keletkezését, és ha az egyezményben rögzített időszak eltér a Tao. tv-ben nevesített 183 naptól, akkor az egyezmény előírásait kell figyelembe venni.
Például a magyar-román kettős adóztatási egyezmény 5. Cikkének 3/b. pontja értelmében a telephely kifejezés magában foglalja az egyik Szerződő Állam vállalkozása által saját alkalmazottai, vagy egyéb megbízott személyzet révén a másik Szerződő Államban nyújtott szolgáltatásokat, beleértve a tanácsadó szolgáltatásokat, feltéve, hogy az ilyen tevékenységet – azonos vagy valamilyen csatlakozó munkálatok keretében – összességében kilenc hónapnál hosszabb időszakban vagy időszakokban folytatják.