fbpx

Templomosok – Leszálló ágban (5. rész)

Miért hagyta el Isten a leghűségesebb szolgáit?
A Templomos Lovagrendet 1118-ban alapította néhány keresztes lovag, a formális megalakulásra 1120-ban, a pápai jóváhagyásra 1128-ban került sor. Az 1139-ben kelt pápai bulla alapozta meg a Rend felemelkedését, amely az évszázad végéig folytatódott.
A dicsőséges évtizedekben a rend megerősödött, számos kiváltságot kapott, amelyeket a pápák rendre megerősítettek és továbbiakkal bővítettek.
Kiváltságos helyzetet jelentett a Templomos Lovagrendhez tartozni. Ez hatalmat, biztos megélhetést jelentett, és viszonylag ritkán kellett ezért a Szentföldön fegyveres küzdelmekbe bonyolódni. Igaz, ha erre sor került, az a halált is jelenthette, különösen, ha az iszlám hitűek fogságába kerültek a lovagok.
Ez a kiváltságos helyzet magabiztossá, sőt gyakran önteltté és gőgössé tette a Lovagrend tagjait.
A korábbi írások felsorolását, hivatkozásait lásd a cikk végén!

Nem nekünk, Urunk, nem nekünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget! – A Templomos Lovagrend címere és jelmondata
Visszavonulás
A Templomos Lovagrend helyzetét nem rendítette meg Jeruzsálem 1187-ben bekövetkezett elvesztése, rövidesen – egy rövid ciprusi tartózkodást követően – Akkó városában alakították ki új központjukat. Oroszlánszívű Richárd 1192-ben békét kötött Szaladinnal, de hiába vált Jeruzsálem látogatható várossá a keresztények számára, a templomosok nem tudtak visszatérni korábbi helyükre.
Oroszlánszívű Richárd már korábban meghódította Ciprus szigetét, mikor hazaindult a Szentföldről, eladta a szigetet a templomosoknak. Itt templomos államot szerettek volna létrehozni, de a rossz kormányzás miatt fellázadtak a szigeten lakók, meghiúsult az önálló állam létrehozása.
II. Frigyes német-római császár 1229-ben – kihasználva az iszlám világ belső gyengeségeit – harc nélkül visszaszerezte Jeruzsálemet. Frigyes kiátkozás hatálya alatt volt, ezért nem voltak hajlandóak Jeruzsálem királyává koronázni. A templomosokkal állandó vitában állt a német-római császár, különösen azt követően, hogy mint Szicília királya elkobzott több templomos birtokot. Ez is eredményezhette azt, hogy Jeruzsálem visszafoglalása után a templomosok nem kapták vissza korábbi központjukat, maradtak Akkóban.
A keresztények megszegték az 1229-ben megkötött békét, ezért a muszlimok megtámadták Jeruzsálemet, és 1241-ben – most már végleg a keresztes háborúk időszakában – bevették a várost. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy a templomosok már Akkóban rendezkedtek be.

A templomosok letartóztatása (‘Chroniques de France ou de St Denis’ – kódex-miniatúra, XIV. század utolsó negyede)
A keresztes államok még fél évszázadig kitartottak a Szentföldön, de 1291-ben Akkó is elesett, a templomosok Ciprus szigetére vonultak vissza, azzal a szándékkal, hogy újabb keresztes hadjáratokban majd a szigetet fogják bázisként használni. Erre már nem került sor.
A szentföldi visszaszorulással párhuzamosan Európában is folyamatosan gyengültek a Rend pozíciói.
A pápák által biztosított kiváltságokhoz sok európai uralkodó, püspök, nemesember ’igazodott’, ez egyre gyarapodó vagyont eredményezett. A vagyonnal a templomosok jól sáfárkodtak, befektették azt, törekedtek a minél nagyobb haszonra (profitra!). A növekvő hatalom és befolyás sokakban ellenérzést váltott ki, mert egyes tevékenységek felett a templomosok ellenőrzési jogköröket, de legalább döntő befolyást szereztek, miközben privilégiumaik miatt kedvezőbb gazdálkodási környezetet élvezhettek (értsd: nem adóztak).
Az is visszatetszést keltett Európában, hogy a templomosok a harc helyett sokszor a diplomáciai tárgyalásokat választották, egyezkedtek a muszlimokkal, elkerülve ezzel az összecsapásokat. A szentföldi viszonyokat nem ismerők könnyen törtek pálcát az Európában gazdagnak és hatalmasnak tűnő Rend felett. Megvádolták a templomosokat fosztogatással, illetve a fegyveres összeütközések elkerülését egyszerűen költségkímélésnek gondolták, azaz a rend gazdasági érdekeit fontosabbnak tartották, mint a kitűzött szent célokat.

Kínvallatás
A katonai sikerek elmaradása miatt egyre inkább megerősödött az a vélemény, hogy a templomosokra nincs szükség, ha nem tudják megvédeni, fenntartani a szentföldi keresztes államokat, márpedig azok a XIII. században folyamatosan hanyatlottak. Isten nem segítette a templomosok céljait, akkor miért kellene az egyszerű embernek őket támogatni.
A társadalmi megítélésre jól rámutatnak azok a szólások, amelyekkel a templomosokat minősítették: Esküszik, mint egy templomos! Iszik, mint egy templomos!
Az arisztokráciával folyamatos konfliktusai voltak a templomosoknak birtokviták és adókötelezettségek miatt. A XIII. század folyamán a templomosok kénytelenek voltak lemondani további európai birtokszerzésekről, illetve adófizetést is vállaltak. A források szerint erre először 1268-van, Provence-ben került sor borszállításhoz kapcsolódó vámfizetésnél.
Kincs, ami nincs
Ilyen előzményeket követően a pénzhiánnyal küzdő IV. (Szép) Fülöp francia király (és jogi segítői – főképpen Guillaume de Nogaret pecsétőr –, akik aljasságban vetekedtek az uralkodóval) indított támadást a templomosok léte ellen, de sokkal inkább a remélt kincseikért.
Ehhez először a pápai hatalom meggyengítésére volt szükség, ugyanis a templomosok közvetlen pápai felügyelete akadályozta, illetve korlátozta Fülöp király lehetőségeit. VIII. Bonifác pápa nem tartozott az egyháztörténelem kimagasló pápái közé. Sőt! Nem véletlen, hogy Dante is igen elítélően verselt az Isteni színjátékban az akkori pápai udvar korrupciós ügyeiről.
A pápát Szép Fülöp emberei 1303. szeptember 7-én Anagniban (Bonifác pápa franciaországi szülővárosa) lévő rezidenciáján elfogták, lemondásra akarták rákényszeríteni, sőt, tettleg is bántalmazták. A pápát néhány napi fogság után kiszabadították és Rómába menekítették, de egy hónap múlva meghalt.

VIII. Bonifác pápa elleni merénylet Anagniban
A következő pápa – XI. Benedek – nem sok vizet zavart, szentéletű volt, mindössze tíz havi regnálása alatt nem sokat foglalkozott politikai ügyekkel. Majd egy évig üresen maradt Szent Péter széke, mire 1305-ben megválasztották V. Kelemen néven az új, francia pápát. Az ő regnálásához kötődik a pápai udvar Rómából Avignonba való költöztetése 1309-ben. (Az avignoni fogság egészen 1377-ig tartott.) Ezzel Fülöp király már közvetlenül tudta befolyásolni a pápai döntéseket.
Kelemen pápa 1306-ban levelet írt Jacques de Molay-bak a templomosok (nagy)mesterének, amiben megfogalmazta azt a javaslatát, hogy a Templomos Rend olvadjon be a Jeruzsálemi Szent János (ispotályos) lovagrendbe. Molay ezt ellenezte, de igazán jó érvei nem voltak ez egyesülés ellen. Molay azt is elutasította, hogy Fülöp királyt tiszteletbeli templomossá avassák. Ez a későbbiek fényében diplomáciai baklövésnek bizonyult.
A francia király és Kelemen pápa 1307 májusában találkoztak, hogy miről tárgyaltak azt nem lehet tudni, de mindössze fél év múlva Fülöp király elindította a templomosok elleni koncepciós eljárásokat.
A király emberei a franciaországi rendházakban tartózkodó templomosokat ugyanazon időpontban, 1307. október 13-ának éjszakáján (péntek 13!) vették őrizetbe. A templomosok nem tanúsítottak ellenállást. A letartóztatások mellett a király azonnal gondoskodott a kincsek és egyéb vagyontárgyak saját kincstára számára való birtokbavételéről is:

Mivel a teljes igazság másként kideríthetetlen, és a gyanú mindenkire rávetődött, úgy döntöttünk, hogy királyságunk területén a nevezett Rend összes tagját letartóztatjuk, börtönbe zárjuk és az egyház ítéletére bízzuk, valamint a Rend összes vagyonát, ingóságát és ingatlanát elkobozzuk, kezelésbe vesszük és tisztességgel megőrizzük.

A bírósági eljárások elhúzódtak. Kínvallatás, vallomás, visszavonás, további vallatás, ítélethozatal, máglyahalál volt sok templomos sorsa az eljárások folyamán. Az keveset nyomott a latban, hogy a templomosok csakis a pápának voltak alárendelve, a jogi csűrcsavar megbélyegezte a sorsukat.
A pápa próbált ugyan ellenlépéseket tenni, kimenteni a templomosokat Fülöp király börtöneiből, de ezek eléggé gyenge próbálkozások voltak. A pápai kísérletekről a Vatikán archívumában 2002-ben megtalált Chinon pergamen tanúskodik, ennek alapján minősítette XVI. Benedek pápa az eljárást koncepciósnak.

A templomosok V. Kelemen pápa és Szép Fülöp előtt, a háttérben Guillaume de Nogaret is feltűnik. (Illusztráció a francia vagy németalföldi Boucicaut mester munkájából a 15. század első feléből, Bibliothèque Nationale de France)
Kelemen pápa erőtlen próbálkozásai és Fülöp király erőszakossága vezetett oda, hogy 1312. május 22-én egy pápai bullával (Vox excelso) feloszlatták a templomos rendet.
A templomos vagyontárgyak sorsáról az 1312. május 2-án kiadott bulla (Ad providam) rendelkezett:

Minden vagyonuk, legyen az akár ezen a földön vagy a világ bármely más táján, a templomos rendházak falvai, földjei, istállói, épületei, jövedelme és minden más ingó- és ingatlanvagyona a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend tulajdonába megy át.

Nem vonatkozott ez a rendelkezés a portugál és spanyol filiálékra, mert ottan két új lovagrendbe tudták átmenekíteni a lovagokat és a vagyont is.
Meghatározó volt még az 1312. május 6-án kiadott bulla (Opinantes dudum), amely szerint azok az eljárás alá vont templomosok, akik beismerték bűnösségüket, vagy ártatlannak nyilvánították őket, nyugdíjat kapnak, és a rendházakban élhetik le életüket. Akik viszont tagadták bűnösségüket vagy visszavonták korábbi beismerő vallomásukat, azokra súlyos (halál)büntetés vár.
Még további két év pereskedés, kínzás várt sok életben maradt templomosra, végül 1314. március 18-án vitték a máglyára Jacques de Molayt, a templomosok nagymesterét és Geoffroy de Charnay, a templomosok normandiai preceptorát. Mivel visszavonták a korábban kínzással kicsikart vallomásukat, visszaeső hazudozóknak minősítették őket, és azonnal a máglyahalál lett a sorsuk.
Szemtanúja volt az eseményeknél Geoffroi (vagy Godefroi) de Paris, a királyi kancellária krónikása, aki Chronique métrique (1312-1316) című művében így írta le a kivégzést:

A mester félelem nélkül levetkőzött, megragadták, hogy a máglyához kötözzék, de így szólt hozzájuk: ’Urak, legalább fogjátok meg egy pillanatra a kezem, és imádkozzunk együtt az úrhoz, látom a sorsom, önként választom a halált. Isten pontosan tudja ki a rossz, ki vétkezett, a balsors hamar eléri azokat, akik bennünket tévesen elítéltek. Isten bosszút áll a halálunkért, tudom, hogy mindenki, aki ellenünk van, meg fog szenvedni ezért.’

Korabeli miniatúrák a templomosok megégetéséről
Az már inkább csak regénybe illő történet, hogy a nagymester megátkozta a királyt, a pápát és a főbírót az igazságtalan eljárásért. Az viszont tény, hogy Guillaume de Nogaret már egy évvel korábban meghalt, Kelemen pápa egy hónap múlva, 1314 májusában hunyt el, Fülöp királyt 1314 novemberében érte el a végzete (vadászaton vaddisznó okozta sérüléseibe halt bele).
A pápai rendelkezéseknek megfelelően a többi európai országban is lefolytatták a templomosokkal szemben az eljárásokat, de általában a templomosok ártatlanságát állapították meg. A Rend vagyonát – az említett portugál és spanyol érdekeltségeket kivéve – az ispotályos rend vette át (már amit az uralkodók nem tartottak meg maguknak!), a templomosok beléphettek az ispotályos rendbe, vagy nyugdíjat biztosítottak részükre, és rendházaikban élhették le életüket.
Nemigen adható hitel azoknak a legendáknak, hogy a templomosok kimentették vagyonukat, és elvitték Skóciába, a még fel sem fedezett Amerikába, vagy bárhol máshol elrejtették volna. Sokkal valószínűbb, hogy a vagyon túlnyomó részét a szentföldi kiadásokra, illetve a Rend fenntartására fordították, ami pedig megmaradt, az az európai uralkodók és a Szent János Lovagrend kincstárába kerültek.
Spanyolországban (az akkori Aragoniai Királyságban) új lovagrendet alapítottak, ez volt a Montesa Rend. Portugáliában hasonló módon jött létre a Krisztus Rendje. A pápai jóváhagyást 1319-ben, illetve 1317-ben nyerték el, a templomos lovagok az új rendekhez csatlakoztak, a templomos vagyon örökösei az új rendek lettek. Ezek a rendek – több átalakulást követően ma is működnek, a spanyol király és a portugál elnök – hivataluknál fogva – a nagymestereik. A rendek céljaiból már régen eltűntek a katonai jellegű meghatározások, ma már alapvetően tiszteletbeli rendként működnek, hagyományápolással, jótékonykodással foglalkoznak, természetesen a kereszténység égisze alatt.
… és Magyarországon?
A Templomos Rend Magyarországon a XII. század második felében jelent meg. Fellendülésük a XIII. század elejétől vette, ami főleg keresztes eszmeiséget pártfogoló királyaink, Imre (uralkodott: 1196-1204) és II. András (uralkodott: 1205-1235) adományainak volt köszönhető. II. András király 1217-ben részt vett az ötödik keresztes hadjáratban is, ezért viselhette ő és az összes későbbi uralkodó is a Jeruzsálem királya címet. A Rend tagjai a muhi csatában is részt vettek, de a tatárok elleni küzdelemben nagymesterükkel, Rembalddal együtt odavesztek.
A Rendnek a Magyar Királyság területén főleg Szlavóniában és Horvátországban voltak rendházai, birtokai. A Rend eltörléséig tizennégy rendházról – Boisce, Béla, Dubica, Esztergom, Gecske, Glogonca, Gora, Keresztény, Nekcse, Okriszentlőrinc, Szentmárton, Vrána, Zablata, Zengg – és közel 50 egyéb birtokról (földterülete, temploma, vára, városa, háza, halastava stb.) van tudomásunk.

Jakab a templomosok mestere. A Kálmán herceg lovas szobor részlete. – Egyetemi Park, Gödöllő
A Rend megszűnése a többi európai országhoz hasonló ’forgatókönyv’ szerint zajlott le, halálos ítéletekről nincs tudomásunk. A rend tagjai a johanniták mellett a pálosokhoz is beléphettek, ugyanis a Pálos Rendnek hasonló pápai kiváltságaik voltak, mint a Templomos Rendnek.
Van tudomásunk viszont egy vérengzésről. Lékán a johannita és teuton lovagok megostromolták a templomosok várát. Hét templomost, akik az oltár előtt imádkoztak, lemészárolták, köztük a tartományi mestert, Radványi Gyulát is. Nem valószínű, hogy az események mögött Károly Róbert lett volna, mivel ő kifejezetten rossz viszonyban volt Szép Fülöppel és V. Kelemen pápával a nápolyi trónviták miatt. Súlyosbította a Szép Fülöppel való viszonyt, hogy a VIII. Bonifác pápa elleni anagni-támadásban életét vesztette Bicskei Gergely esztergomi érsek is. Valószínűleg Habsburg Albert és osztrák-magyar határviták miatti csetepaték álltak az események mögött.
A lovagrend az elmúlt évtizedekben Magyarországon is ’feltámadt’. Két egyesületi formában működő szervezetről van tudomásunk. Az egyik a Templomos Lovagrend – Krisztus szegény Lovagjainak Rendje (honlapjuk itt látható), a másik OSMTH, Ordo Supremus Militaris Templi Hierosolymitani, azaz „Szuverén Jeruzsálemi Templomos Lovagrend”. Mindkét rend a keresztényi elvek alapján foglalkozik hagyományápolással és jótékonysággal.
Irodalom:
Clairvaux-i (Szent) Bernát: Az új lovagság dicséretére (fordította: Parragh Mónika)
Clairvaux, Bernard de: Éloge de la nouvelle chevalerie
Jones, Dan: A templomosok – Isten szent harcosainak felemelkedése és bukása (Kossuth Kiadó, Budapest, 2018)
La règle du Temple (Paris, 1886)
SzT: A templomos lovagok ma az elesetteket segítik
Melléklet: A Templomos Rendről szóló cikksorozat korábbi írásai
Templomosok – Az első évtizedek (1. rész) (2021.11.12.)
Templomosok – Felemelkedés és bukás (2. rész) (2021.11.19.)
Templomosok – A meggazdagodás útján (3. rész) (2021.11.26.)
Templomosok – Nemzetközi gazdálkodás (4. rész) (2021.12.03.)
The post Templomosok – Leszálló ágban (5. rész) appeared first on Adó Online.