fbpx

Truss: adócsökkentésekkel és reformokkal kell elérni a gazdasági növekedést

Truss többhavi választási folyamat győzteseként került a kormányzó brit Konzervatív Párt élére, miután elődje, Boris Johnson az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán július 7-én bejelentette távozását.
Az utódválasztás eredménye azt jelenti, hogy Liz Truss a miniszterelnöki tisztséget is átvette Johnsontól. Az új kormányfőt – aki Margaret Thatcher és Theresa May után az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke – kedden nevezte ki formálisan a tisztségre II. Erzsébet királynő. A Downing Streetre visszatérve, első kormányfői beszédében Truss kedd este kijelentette: adócsökkentésekre készül az üzleti szektor és a beruházások vezérelte gazdasági növekedés ösztönzése végett.
Erről egyelőre nem ismertetett érdemi részleteket, de az új brit miniszterelnök környezetéből származó értesülések szerint Truss hamarosan a londoni parlament elé terjeszt egy soron kívüli költségvetést, amely egyebek mellett egy 30 milliárd font (14 ezer milliárd forint) értékű adócsökkentési csomagot is tartalmaz.
A brit miniszterelnök kedd esti beszédében kijelentette azt is, hogy már ezen a héten intézkedéseket tesz a magas energiaszámlák problémájának kezelésére és az Egyesült Királyság jövőbeni energiaellátásának biztosítására.
Liz Truss egyelőre e cselekvési programról sem árult el részleteket. Egybehangzó keddi brit médiaértesülések szerint azonban az új brit miniszterelnök azt tervezi, hogy 18 hónapra a jelenlegi szintek környékén befagyasztja a lakossági energiahordozó-árakat, és a közüzemi szolgáltatók kormánygaranciával támogatott, 10-20 évi futamidőre szóló hitelekből finanszírozhatják a nagy- és a kiskereskedelmi árak közötti különbséget.
Szakértői számítások szerint egy ilyen támogatási program 100-130 milliárd font (47 ezer-61 ezer milliárd forint) költséggel járna. Liz Truss egyenes utalást tett arra, hogy a gazdasági válsághelyzetre adott kormányzati válaszlépések között nagyszabású állami beruházások is lesznek. A brit miniszterelnök kijelentette: programjában kórházak, iskolák és utak építése, valamint a szélessávú internethálózat bővítése szerepel.
Hozzátette: gyakorlatias módon készül annak az energiaellátási válságnak a kezelésére, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna elleni háborúja okozott.
Truss várhatóan a hét második felében ismerteti részletesen rövid- és hosszabb távú cselekvési programjának részleteit.
(MTI)
The post Truss: adócsökkentésekkel és reformokkal kell elérni a gazdasági növekedést appeared first on Adó Online.