fbpx

Utólag érvényesíthető SZJA-kedvezmények – NAV-Figyelő 14. hét

1. Évközben igénybe nem vett szja-kedvezmények
A NAV arról tájékoztat, hogy az SZJA bevallásban egyösszegben igényelhetők azok a kedvezmények, amelyeket a magánszemélyek évközben nem érvényesítettek, azaz havonta nem vettek igénybe. Ehhez a jogosultsággal és a visszaigényléssel kapcsolatos adatok kitöltése szükséges.
Valamennyi adókedvezmény érvényesíthető a bevallásban, függetlenül attól, hogy azt adóelőleg formájában érvényesítette-e a magánszemély.
A 25 év alatti fiatalok kedvezménye alapján a jogosultaknak a kedvezmény havi összegéig nem kell szja-t fizetniük, amely 2022-ben 433 700 forint volt, így ez havi 65 055 forint adómegtakarítást jelent. A 25 év alattiak utoljára abban a hónapban érvényesíthetik a kedvezményt, amelyben a 25. életévüket betöltik.
A személyi adóalap-kedvezmény havi mértéke tavaly havi 66 700 forint volt, amely 10 005 adómegtakarítást jelentett. Erre azok jogosultak, akiknek a kormányrendeletben meghatározott betegsége van, továbbá, aki rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesül.
Az első házasok kedvezménye továbbra is 24 hónapon keresztül vehető igénybe, amely a pároknak összesen havi 5000 forint adómegtakarítást jelent.
A családi kedvezménnyel az egy gyermeket nevelőknél 10 000, a két gyermeket nevelőknél gyermekenként 20 000, a három vagy több gyermeket nevelőkén pedig gyermekenként 33 000 forinttal csökkenthető a havonta az adófizetési kötelezettség, amely most egyösszegben válik visszaigényelhetővé, ha valaki ezt év közben nem érvényesítette.
A NAV kiemeli, hogy amennyiben a bevallásban visszatérítendő, kiutalandó adó szerepel, abban az esetben a kiutaláshoz szükséges a bevallásban az ezzel kapcsolatos adatokat megadni, azaz vagy a bankszámlaszámot, vagy pedig a postacímet, attól függően, hogy a magánszemély miként szeretné az összeget megkapni.
A kedvezmények igénybevételéhez igazolásokat a bevalláshoz mellékelni nem szükséges, azonban ellenőrzés során a kedvezményekre való jogosultságot az érintett időszak vonatkozásában igazolni kell tudni.
Az egyes, kedvezményekkel kapcsolatos részletes információkat a NAV 73-as számú információs füzete tartalmaz.
A fentieken túl a NAV-figyelőben részletesen olvashat az aktuális adótraffipax információkról is.
A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.
The post Utólag érvényesíthető SZJA-kedvezmények – NAV-Figyelő 14. hét appeared first on Adó Online.